Pataki Ferenc: A tömegek évszázada. Bevezetés a tömeglélektanba (Osiris tankönyvek, 1998)
II. rész. Leágazások - 7. Írók szemben a tömeggel: Broch, Canetti, Szolzsenyicin
7. ÍRÓK SZEMBEN A TÖMEGGEL: BROCH, CANETTI, SZOLZSENYICIN 105 vagy a kincs. Mindegyik a tömeg valamely képszerűen megragadható tulajdonságának az analogonja. A folklór és a mítoszok velük és általuk utalnak tömegre, s ily módon tárgyiasítják azt. E fogalmak alkotják a tömeg poétikus-allegorikus leírásának szókincsét. József Attila nyelvezete kiváltképpen bővelkedik efféle nyelvi fordulatokban. Számára a tömeg „járó erdő, rengeteg”. Az erdő egyébként is kedvelt metaforái közé tartozik, akárcsak az eső. Midőn a háborgó tömegre akar utalni, ezt mondja: „Zeng a búza, zúg a búza”. A tömegszimbólumok megjelenésének tanulmányozása a magas kultúrában, a folklórban és mitológiában alighanem érdekes eredményeket hozna; Canetti erre is felhívja figyelmünket. A tömeg legősibb alakzata a falka. Joggal feltehetjük, hogy a falka jellemzése során Canettit a freudi őshorda hipotézise vezette. A falka „fölhevült embercsoport”, ahol mindenki jól ismeri egymást, ezért igen kifejezett a tagok belső egysége. A falkatagok egyenlők, és azonos cél hevíti őket. (Gondoljunk csak a tizenévesek jellegzetes falkáira vagy a csapatokban vándorló szurkolókra és a „szelíd motorosokra”.) A falka mind az antropogenezis, mind az aktuális tömeg létrejötte szempontjából elsődleges forma. Ezért emeli ki Canetti: „A falka... aktív egység és konkrét jelenség. Kutatását a falkával kezdje, aki a tömegmagatartások eredetét keresi. Mert az a legősibb és legkörülhatároltabb emberi sokaságforma: előbb létezett, mintsem a mai értelmezés szerinti embertömegek léteztek volna.” (Uo., 96. o.) Korai történeti változatai (vadász-, hadi, panasz- és gyarapító falka) világosan utalnak eredetükre: az állati vadászfalkákra s általában a falkaszerű életmódra. Leginkább mégis a spontán született társulásokhoz állanak közel, amelyek rendszerint réteg-, színtér- és nemzedéksajátosak, s oly bőven tenyésznek a modern társadalomban is. Canetti latolgatja a falkák különféle rendszerezési lehetőségeit; ennek nyomán beszél kifelé és befelé forduló, csendes és lármás falkákról. A falka tömegkristályként is működhet valamely nagyobb tömeg létrejöttekor. A lincselés például mindig a tömegben meghúzódó falka műve. Mi több, Canetti különös módon a világvallások felemelkedését is a falkák „dinamizmusával és összjátékuk különös módjával” magyarázza. Felfogása szerint ugyanis léteznek jellegzetesen harcias vallások (mint az iszlám) és vadászvallások (mint a törzsi vallási hiedelmek). A kereszténység viszont inkább panaszvallás, ahol is a panasz a feltámadás ünnepébe torkollik. Ezek a fejtegetések erősen hipotetikus jellegűek, olykor egyenesen az esztétikai fikció területére lépnek át, jóllehet szerzőjük gazdag kultúrhistóriai és antropológiai anyaggal igyekszik hitelesíteni őket. Úgy tűnik fel, hogy például a tömegjelenségek és a katolicizmus közötti kapcsolatok jóval közvetettebbek, mint azt Canetti láttatja. Persze Tarde és Freud óta jól tudjuk, hogy az egyház mint intézmény hálás terep a nagy tömegeket mozgató szervezetek tanulmányozásához. De itt már inkább a puszta számosságról, a sokaságról van szó, nem pedig a pszichológiai tömeg aktuális együttlétéről. Az egyház sokfajta és sokféle rendeltetésű konkrét tömegnek nyújthat intézményes keretet, anélkül azonban, hogy ezeket a szó pszichológiai értelmében egységes tömegnek tekinthetnénk. De ugyanez vonatkozik a nemzetre is. E fenntartásunkat ugyanis alátámasztja az, hogy Canetti a vallások mintájára a nemzetet is a tömegalakzatok körébe sorolja. „Az a nagyobb egység, amelyhez a nemzethez tartozónak köze van, mindig egy tömeg vagy egy tömegszimbólum. A nagyobb egység némely vonása mindig tömeg vagy szimbólum jellemző vonása: sűrűség, növekedés és végtelenre nyitottság, meglepő vagy nagyon feltűnő kapcsolódás, közös ritmus, hirtelen feszültségkitörés.” (Uo., 172.) Egy bizonyos értelemben - azaz a sokaságé s a közös jellemzők feltételezése tekintetében - ez a besorolás jogos. De azzal a kockázattal jár, hogy a tömeg fogalma túlságosan kitágul, s így elveszíti mindennemű konkrét meghatározottságát, s pusztán a számosság marad a kezünk ügyében. Hiszen ilyenformán akár az emberiségtömegről is szólhatnánk. Ez a kockázat már akkor is felfedezhető, amikor Canetti a férfi-nő kettős tömeg oppozíciójáról beszél. (Ámbár a szélsőséges feminista mozgalmak ideológiája láttán talán nem is olyan nagy a koc