Ransanus, Petrus: A magyarok történetének rövid foglalata (Millenniumi magyar történelem - Források, 1999)
Függelék - Jegyzetek
6. Ransanus az első sorokban egybemossa az 1443-as és 1444-es eseményeket, ezzel az a látszat támad, mintha a várnai katasztrófa diadal lett volna. 7.1. Ulászló uralkodásának és a csata lefolyásának elbeszélése lényegében nem Ransanus fogalmazása: ugyanezt ugyanígy megírta korábban Poggio Bracciolini A szerencse forgandóságáról című művében. 8. Hunyadi János származásáról már a magyar kortársak sem rendelkeztek biztos tudomással: több változat maradt fönt, ezek egyike eléggé egybevág az itt olvashatóval. Az ezzel kapcsolatos fejtegetés a magyar történetírás által cáfolt ún. dákoromán kontinuitás (a mai románság dák eredetének, illetve a római időktől a mai napig való folytonos egy helyben lakásának elmélete) első irodalmi nyoma. Valószínűleg ez sem Ransanus fogalmazványa: ő ugyanis 1458 táján kezdett a munkához, itt pedig Hunyadi javában él, a nándorfehérvári diadalnak még nincs híre. Úgy látszik, a szerző egy 1456 előtt keletkezett tudósítást vesz át. 9. Nagy Konstantin római császár (324-337). A birodalom központját Rómából Bizáncba helyezte át, mely róla kapta Konstantinápoly nevét (ezt mondja Ransanus Romániának). A szóban forgó Flaccus ismeretlen. 10. A Corvina nevezetű sziget szintén ismeretlen. Nyilván Kovin (később Kubin, Temeskubin) Duna-parti község adta hozzá az indítást. 11. Marcus Valerius Corvus történetét Livius beszéli el (7.25). 12. Hadd iktassuk ide azt a néhány sort, melyben Ransanus - Annalese'mek egy másik helyén, az 1442-es esztendő eseményei között - először emlékezik meg Hunyadi Jánosról, Nagyszeben és a Vaskapu mellett aratott győzelmeiről: „Murád, a törökök zsarnoka háborúval zaklatja a magyarokat, de ezek János vezetésével, akit a köznép Fehérnek nevez, ellenállnak az ellenségnek, és meg is futtatják. Murád, a törökök zsarnoka összeszedve hadseregét, melyben körülbelül nyolcvanezer ember volt, ez év nyarán súlyos háborút vitt a magyarokra. A magyar, e vad és háborúzásban keményre edzett fajzat azonban nem megvetendő csapatot toborozva János vajda, vagyis Hunyadi (akit a köznép Fehérnek mond) vezetésével derekasan ellenállt. Végül június idusán [13-a] összecsaptak, és csata kerekedett, a török sereg megfutott, húszezer veszvén oda belőle. Amikor aztán Murád ötven-hatvan nap alatt újra összeszedve seregét, ellenséges szándékkal akarta Magyarország határait megrohanni, a magyarok ismét szétverték csapatait, őt magát futásra kényszerítették, és kis híja volt, hogy el nem fogták; vagy tizenötezer esett el közülük, a mieinkből ezerötszáz. Fehér János dicsőségét a keresztények az egekig magasztalják. A következő kötetben érdemei szerint teszek majd róla emlékezetet.” 193