Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Séta a budapesti körutakon (2005)
Szellemidézés, virágcsokorral
Délután a béke szigetén ■ 1949-tŐl pár évig a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat veszi birtokba a helyiségeket, az ötvenes években pedig az első, elvetélt pesti metróépítkezés keszonosai kanalazzák a pörköltet. (Hétvégeken az ős-Metró zenekar szórakoztatja őket, Varga István, alias Findzsa vezetésével.) Aztán eljön az Eötvös-klub időszaka, amikor az egyetemista Ráday Mihály és társai próbálják föltámasztani a múltat, s menteni, ami még menthető-mert az Ady szövegezte Zuboly- emléktábla például elveszett. Kilencvenes évek: lila-rózsaszín-krómacél játékterem, bakancsos, kopasz kamaszok kisterpeszben a vijjogó gyilkológépek előtt, mint egy kommandóscsapat edzőtáborában. Művészet és tudomány kávéillatú hajlékának szellemét ennél jobban már nem lehetett megalázni. Ennek vetett véget Somody Imre, amikor megvette az épületet, s a Gereben Gábor- Pataky Dóra építészházaspár, amikor a semmiből újraálmodta a kávéházat. Most? Meleg emberi zsongás, jogászok, üzletemberek, belvárosi nénik. Csemer Géza regényt ír, kéken vibrál előtte a képernyő a márványasztalon. Feri úr szaporázza hosszú kötényében, tálcáján két sör, saláta, flódni. A galérián diszkréten cuppan egy borosdugó a sommelier kezében. Huszonegyedik század, Budapest, Centrál. Nem olyan, mint volt? Nem baj. Baj az, hogy a többit nem sikerült még visszahódítani. Talán mire a kétszázharmincadik születésnapot ünnepeljük. Isten éltesse addig is! 38