Sarkadi Imre: A gyáva. Kisregények és elbeszélések (Millenniumi Könyvtár, 2001)

Az önámító halála

önámító gyilkolt, és nem Amerikát fedezte fel. Az önámító nem is sejtette, hogy vádbeszédét mondja. Amália nénjéről beszélt, aki moziba járt az udvarlóival, miközben neki foltos volt a nadrágja -sa bíró vizslaszemei rögtön felfedezték a mé­lyen levő féltékeny gyűlöletet Amália iránt: világos, hogy előbb-utóbb véres tettekben robban ki. A bíró megírandó könyvére gondolt, első három fejezete szinte teljesen készen állt már gondolatban - ah, pillantott hirtelen a jegyzetébe, hiszen az áldozatot, akit baltával vert agyon a vádlott, Máj Bálintnak hívták! Amália, Amál(y)ia, világosan következik belőle a mály vagy máj iránti gyűlölet. Szereti a borjúmájat, vá­gott közbe vádlóan a bíró, és összeráncolta a homlokát. Az önámító nem szerette. Nyilvánvaló, ez egy elvetemült, beteg lelkű ember. A mályvát is gyűlöli, lehet, hogy az állatokat is (árnál - animal) s hirtelen eszébe jutott, hogy feleségét Mal­vinnak hívják; fürkészve nézett az önámítóra, lehetséges, hogy ez az ember Malvint ölte volna meg, ha vele találkozik? Mal­vint Máj helyett, ahogy mindkettőt Amália helyett. Szeren­csétlen, persze nem tehet róla, de mégsem lehet a társadalom örök veszélyére ilyen embereket életben hagyni... kopogott a ceruzájával, jóságos szemekkel végignézte az önámítót, és ké­sőbb javasolta a halálos ítéletet. Amit a másik négy unatkozó bíró helyben is hagyott. A cellájába visszavezetett önámítóra most már tízszeres erő­vel tört elkövetett tette végzetes jelentősége. Hát még mikor néhány nap múlva értesült az ügyvédtől elítélése okairól. Az ügyvéd csütörtök esténként együtt kaláberezett a vezető­­bíróval, s itt értesült a pszichoanalitikai megfejtésről, a bírói zsenialitásról - hogyne lenne az, mikor felfedezi elejtett sza­vakban tettek indítóokait. Elmondta védencének is, s az ön­ámító végleg kétségbeesett - hát nem a rettenetes balszerencse üldözi itt is, a múlt árnyai kinyúlnak, hogy ne hagyják itt se nyugodni, s mindennek a gyermekkori események az okai. Ezzel fejeződött be tulajdonképpen az önámító önámításá­nak első része. Ez az első rész, mint láthatjuk, a tényekkel való kibékíthetetlen szembenállás periódusa volt, az önámító té­nyeket ámított magának, s ezek szokott összefüggése magya­rázatot adott arra, hogy gyilkolt. Az emberek élete valami sé­rülésen megy tönkre, így olvasta valahol az önámító, s mióta 8

Next