Székely János: A valódi világ (1995)
6. Összefoglalás (Helyzetünk a világban)
világképünket dezantropomorfizálná. Nos, szavaimat jól megválogatva, minden teleologikus vonzatot, fogalmat, képzetet tőlem telhetőleg kirekesztve* megpróbáltam leírni (objektív nyelven modellálni) a való világot. Megpróbáltam arra a rétegére redukálni a nyelvet, amely nem visz a világba olyan vonásokat, amelyek nincsenek benne; nem ad teret semmiféle gondolati relativizmusnak, misztifikációnak; szóval amelyen az igazság igenis kimondható. Mit próbáltam meg? Felmutatni a reflektálatlant. Kivonni a reflexióból a reflexiót. Egyszóval végbevittem a lehetetlent, elgondoltam a gondolhatatlant, fából csináltam vaskarikát. Hát látják, kérem, ezért kételkedem én nemcsak a kívülről rám tukmált eszmerendszerekben, hanem már tulajdon világképemben is. Könnyen lehet, hogy miközben (nyelvi szelekció útján) igyekeztem elkerülni minden antinomikus premisszát - sőt éppen ezáltal! -, gondolkodásom rendjébe mégis valamely rejtett axiómarendszer szüremkedett be. S így gondolkodásom mégis deduktív: világképem érvénytelen. Könnyen lehet, hogy mindaz, amit esszéim sorozatában, ebben az egész elkészült könyvben előadtam, s amit én igaznak tartok (ezt elhihetik) - könnyen lehet, mondom, hogy mindaz hiábavaló kísérlet, merő képtelenség és illúzió. De talán még így is közelebb férkőzik a való világhoz, mint bármely koherens téveszmerendszer. Ahogy már régebb leírtam: „Nem tudom, gyanakszom, kételkedem." * Ez nem mindig sikerült. Némelyik valóságos összefüggésre egyszerűen nincs „objektív" szavunk. A szükségből használt teleologikus terminusokat többnyire idézőjelbe tettem. Abban bízom, hogy noha metaforikusak, az olvasó azért megérti objektív jelentésüket is. József Attila Tudományén**«® Lsz: /f'loHo.