Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
13. Szövegek közötti összefüggés
350 Szövegek közötti összefüggés Magyarország), Etel-köz (A Márciusi Naphoz), Hunnia (A Hadak útja), szolga-népek Bábele (Magyar jakobinus dala), ó várak (Új várak épültek), nagy sivatag (Korán jöttem ide). ♦ Előfordul, hogy egy művész ugyanazt a szöveg(részlet)et felhasználja más művében is. Arany a Zács Klára című balladáját például változatlan szöveggel beemeli a Toldi szerelme 12. énekének betétjeként (Zács Klára nótája címmel). Az önidézet József Attilánál különösen gyakori. Az Ősz és A fán a levelek című verseinek teljesen azonos az első két strófája egy szó kivételével: az utóbbi versben fonnyadt helyett konnyadt áll: A fán a levelek lassan lengenek. Már mind görbe, sárga sfonnyadt, puha... Egy hallgatag madár köztük föl-le jár, mintha kalitkája volna a fa... Látszólag az egyetlen különbség az, hogy a második költeményben a három pontok helyén csak pont van. Valójában mindkét vers folytatódik, és ebből joggal adódhat az a kérdés: két azonos strófa miért involvál merőben más folytatást? Egészen gyakori, hogy József Attila-verscsírák a nagy gondolati versekbe (Eszmélet) beépülve szó szerint megismétlődnek, mintegy vázlatokként szolgálnak későbbi művekhez: Hisz itt a szenvedés belül, de ott, kívül a magyarázat. lm itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Esetleg az eredetinek a variánsa tér vissza egy későbbi műben, mint a töredékek egyik sora a Flóra-ciklus Hexaméterek című darabjában: Roskad a kormos hó, cseperészget a bádogeresz már s mintha csak egy millió, aranyos kis kékszemű lányka venne körül mosolyogva... Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már, elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik... ♦ Egyértelmű kapcsolat van egy alkotó két változatban megírt műve között is, mint például Móricz Tragédia (1909) és az Egyszer jóllakni (1933) novellái között. Izgató kérdés: miért dolgozta fel az író ugyanazt az alaptémát újból. Nyilván, mert 25 év elteltével is aktuális, de „Nem múltba tekintés és a múlt élményeinek újraköltése ez, hanem egy múltbeli helyzet újraélése, az akkori jelenbe való transzponálása” (Nagy Péter 1975, 393).