Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
17. Szövegtani szempontú szövegelemzési minták
Komplex szövegtani elemzés 465 kamerát mozgatta, hozta közel a távoli, apró tájelemeket, ezekből alkotva közel képeket): a füstölgő kéményen, az alig mozduló akácfán, a lámpát gyújtó asszonyokon, a fénylő réten, a nagy virágú bodzán, a csorba téglán, a zöld békákon, a vadzabon, a repedt pajtán. Végül a parasztoknak a falu nagytotáljába illesztett képével teszi József Attila kerekre zárttá a költeményt. Közben a kamera mozgását imitáló montázsképek között a „vágás” (például a 2. és a 3., a 3. és a 4. között) grammatikai és szemantikai elemek híján erőteljes. Ezeket tehát csakis az egységes szövegvilág (a falu képe) tartja össze. - Vagyis a konkrét képegészből indítás, a kívülről befelé haladás és a zárlatban újból az egész felvillantása hasonlatos más József Attila-versek térbeli elrendezéséhez. De míg a költői én azokban már az indító képben benne van (A rakodópart alsó kövén ültem..., Az éjjel hazafelé mentem...), addig ebben a versben csak a negyedik strófában jelenik meg a lírai én (Skörülem...). Annál hangsúlyosabb viszont a jelenléte a zárórészben, amelyet E/l személyre utaló igealak nyit és zár (Hallgatom. ...Virrasztók.). Avers egészét összetartó íven belül sokszoros síkváltás adódik a kint-bent váltásokból .falucska - lámpát gyújtanak - Egy fény a rét. - a repedt pajta... Benne csend van. - Hallgatom az álmodófalut. -Alszanak a nyers, nehéz szavú / kiszikkadó parasztok. - Dombocskán, mint szívükön a bú/ülök. Virrasztók. Az időbeli haladás az estének az éjszakába fordulását követi: homály, lámpát gyújtanak, hold-világa. A harmadik elrendezést biztosító szál a szó fogalmának a kibontása, amely nem szervetlenül illeszkedik a szövegbe, hanem a pajta belsejéig vezető képsorba ágyazódik bele. Hatására viszont a térbeliség alapján zárt szerkezeten belül ellentétek feszülnek: a csönd és a szó, a nyugalom és a tevékenység. Az idillt árasztó nyugalmas felszín: a csöndes, békés falu képe a gőzölgő étel képével olvad egybe; a tevékenység viszont a pajtában elhangzott szó-hoz kapcsolódik. Ez a három szövegszerkezeti szál elkülöníthetősége ellenére is szervesen egybefonódik, a megjelenített tájtól nem választható el a megjelenítés ideje: a falu esti és éjszakai képe, a falu képétől az ott lakók gondjai. A vers két nagyobb részre tagolható. Az első szerkezeti egység „tiszta” tájbemutatásnak tűnik. A fordulópontot a 8. strófa jelenti a konkrét és elvont összefonódásával. De ezen a két tartalmi egységen belül is elhatárolhatók jelentéstömbök. Ezek jobbára egybeesnek a három ponttal jelzett helyekkel (a 4. és a 12. versszak végén). Ezenkívül a vers középső strófája tekinthető még külön álló szövegegységnek, hiszen nem vonható szervesen az előző három strófához, amely a fény fogalmát egymást követő három strófán keresztül bontja ki, de a három ponttal elválik a következő egységtől is. A szövegszemantikai elemeket vizsgálva illik az első részre József Attila megállapítása: „csupán tényekben állítja magát” (József Attila Válogatott levelezése. Budapest, 1976, 122), mert a költő a puszta, közlő szerepű tájelemekkel, illetve ezek összefüggésével rajzolja meg a falu képét. A verset a szemantikai síkváltás tagolja részekre. A szerkezeti egységeket a jelentésmezők jelölik ki: az első a falu külső képe, a második annak belső világa, gondolatvilága. Ebből fakadóan az első részre a tárgyiasság, a másodikra inkább az intellektualitás a jellemző, elhatárolva a konkrét és az elvont szemantikai síkokat. Ezek azonban nem zárják ki egymást, hanem egybefonódnak. így például a tárgyi világ dominanciáját mutató első részben a füstnek, a hold fényének látványát absztrakt fogalmak képiesítik (remény; Örök boldogság forrása). A pislákoló lámpafény vizualitását fogalmi szintű hasonlítás világítja meg (mint elnyomott lélek). A pajtát fogalmakkal azonosítja a költő