Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
17. Szövegtani szempontú szövegelemzési minták
456 Szövegtani szempontú szövegelemzési minták (dicsőség, erő). - Ennek az ellenkezőjét érvényesíti a költemény második részében, ahol elvont fogalomhoz (szó) tárgyias hasonlatot társít: Szó, mint csecsemőnek a mosoly. Veregetés a lónak. Az első egység, bár az egyéni látványt örökíti meg szubjektív látásmódból fakadó hasonlattal (Mint egy tányér krumplipaprikás, / lassan gőzölög lusta, / langy estében a piros palás, / rakás falucska), ezt mégis implicit módon fejezi ki. Explicit jele is van azonban a költői én jelenlétének a tájban: körülem. A látvány részei viszont a tárgyi világ valóságos elemei. A második nagy egység kulcsszava a szó, mivel a szemantikai izotópiát a szó lexéma nyolcszori előfordulása teremti meg. Ötször zéró toldalékos alakban, háromszor pedig eltérő ragokkal ismételve (polyptoton) a tőismétlés a jelentéstani oldalt hangsúlyozza: kétszer esetraggal (szónak, szóval) és egyszer igei formában (szólal). Az ezzel ellentétes fogalom: a csend kétszer szerepel. A szó-hoz nem magától értetődően, hanem sajátosan József Attila-i asszociáció révén kapcsolódik a paraszti munka: nála a „felderengő” két szó a paraszti munkaeszközöket jelenti. Ezenkívül az igei (elhangzott, megérti, szó eshetett, mondom), igenévi (hallani, csengve) és névszói (értelem, értelmű) alakok is a szó köré rendeződnek. A pajtában elhangzott szóval a konkrétum síkja után elvontabb a költői kifejezésmód. Az érzések metakommunikációs közléseinek variánsai jelennek meg itt: a paraszt szerszámokkal „beszél”, az anya mosollyal, a kocsis veregetéssel. A második egységet lezáró szerkezeti részt az alvás és az ébrenlét képzetéhez fűződő fogalmak teremtik meg igével (alszanak <-» hallgatom, ülök, virrasztók), igenévvel (álmodó [nyilov] elaludt) és főnévvel (álmok). Az Alszanak az egek, a mezők. / Ostorok, csizmák, kések. /Lombok közt a tiszta, tág közök. /S a levélrések sorok majdnem mesei hangulatú, andalító, megnyugtató jellegűek az olvasó számára, aki József Attila Altató című versét társítja ezekhez (Alszik a széken a kabát, / szunnyadózik a szakadás.), ugyanakkor mégis felrázó a folytatásban megfogalmazódó ellentét: Alszanak a nyers, nehéz szavú / ki szikkadó parasztok. / Dombocskán, mint szívükön a bú, /ülök. Virrasztók. A zárlatban megvalósuló újabb síkváltással a táj embereihez kapcsoltan (szívükön) a szubjektum erőteljes hangsúlyozása történik meg (ülök, virrasztók). A szemantikai szövegösszefüggés ebben a költeményben - mivel montázsképekből épül fel - sajátos módon többnyire egy strófán vagy még kisebb egységen belül érvényesül: • alá- és fölérendeltség révén specifikus (faj) és generikus (nem) fogalmakkal (Akácocskát, a fa); • tartalmi ellentéttel: hallgatag <-» ugatás, hallgatom alszanak, alszanak <-> ülök, a lángja. El is lobban... <-> Egy fény a rét. ; • változatlan ismétléssel: a szó ötször; • variált ismétléssel: azonos tőből származó szavakkal: álmok - álmodó; elaludt - alszanak; csend - csendje; szó - szónak, szóval, szólal; • szinonimákkal: rét-mező; • felsorolással: eke, ásó; ostorok, csizmák, kések; • halmozással: erőlködve, rángva; • azonos jelentésmezőbe tartozással: füst-kémény; alszanak-álmok; kebel-sóhaj; lámpa - lángja - lobban; fény - holdvilág; • ezenkívül a paraszt szó fogalomköréhez szervesen vagy csak asszociatív úton kötődő szavakkal hitelesíti a költő a paraszti élet bemutatását a paraszti ruházattal: csizma; a paraszti eszközökkel: eke, ásó, ostor, kés; a paraszti élet, munka színtereivel: mező, rét, pajta, falu;