Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
17. Szövegtani szempontú szövegelemzési minták
468 Szövegtani szempontú szövegelemzési minták határozott névelős már első előfordulásában is több szó: a rét, a mezők (mert nyilvánvaló, hogy a falut ez veszi körül), a paraszt (ugyanis magától értetődő, hogy a földművesek szoktak a faluban élni), az asszonyok (hiszen egyértelmű, hogy ők is laknak a faluban). Hasonlóképpen az előismereteink révén a földünkhöz kapcsolódó egyetlen holdunk természetszerűleg határozott névelős. - A jelzők által meghatározott fogalmak szintén határozott névelősek: a lágy borongás bokra; a tiszta, tág közök. - A metaforikus azonosítás miatti körülhatároltság indokolja egy-két esetben a határozott névelő kitételét: Smaragd Buddha-szobrok ...a békák; a dicsőség és az erő a repedt pajta. Szövegstilisztikai elemzés igazolhatja, hogy a vers zeneiségét több akusztikus tényező is biztosítja: • az asszonánc keresztrímek összecsengése; • a gyakori alliteráció: lusta, langy; kicsit a kémény küszöbén; kicsi keble; levegő-lepke; borongás bokra; lélek, a lángja; ki kardot; tiszta, tág; • bizonyos sziszegő hangok dominanciája a szuszogás hangját (Alszanak a nyers, nehéz szavú / kiszikkadó parasztok.) idézi tudatunkba, az affrikátáké azt a mély csöndet, amelyben az apró neszek is észlelhetők (Nincs, csak a csendje); a mássalhangzók kettőzése pedig kombinálódva az /-lekkel és hosszú magánhangzókkal a lelassuló mozgás képzetét sugallja (Hallgatom az álmodó falut. Szorongó álmok szállnak; / meg-megrebbentik az elaludt / árnyú fűszálat); • a magashangrendűség szembeötlő módon adekvát a sötétség kontrasztját kifejező Egy fény a rét megállapítással; a mélyhangrendűség és a szavak végi összecsengés játékosság képzetét kelti: palás, rakás; • a deviza, mert ugyannak a hangcsoportnak a többszöri visszatérése felerősíti annak akusztikai erejét (Szó, mert velük szólal a paraszt... Szó, mint szóval). A falusi tájhoz jól illeszkedik a köznyelvi bele forma helyett a népies belé igekötő (beléreszket). A csepp-nél színesebb hangzást eredményező csöpp a verssor négy ajakréses magánhangzója után (beléreszket) kellemes. Ennek éppen az ellenkezője érvényesül a költemény egy másik pontján: a csönd helyetti csend tovább mélyíti az ajakréses magánhangzók tömbszerűségében (Benne csend) a negatív előjelű zajtalanságot az emberi beszéd ellentéteként. Érdemes megállni egy pillanatra József Attila néhány szóválasztásánál. Többnyire a hosszabb formákat kifejezőbbnek tartjuk. Néha azonban épp az ellenkezője, a rövid, a megrövidített alak a figyelemfelkeltő: langyos helyett langy. Egy másik esetben is a rövidített - rag nélküli - alak készteti az olvasót egy pillanatnyi megállásra az értelmezésben, mert a tagmondat egészének nem ismerése miatt ez alanynak tűnik, holott határozó: míg elfed hallgatag(on). Használatát a rímhelyzet magyarázza. A felnőtt nyelvben ritkán használatosak a kicsinyítő képzők. Ebben a versben alaktani tényezők jelentést támogató szerepét ismerhetjük fel abban a tényben, hogy József Attila falucska-1 és akácocská-1 említ. Bizonyára a költő gyengéd, együttérző magatartásának jelei ezek a kicsinyítő képzős formák, és ugyanakkor - szemben a nagy távlatokkal - a mi világunkká teszik a környezet dolgait. A tárgyias-intellektuális stílusnak megfelelően a természeti jelenségek (hold, ég), de főként a tárgyak (eke, ásó, ostor, csizma, kés) és tájelemek (falu, domb, mező, rét, akácocska, fa, kémény vadzab) a gyakori motívumok, de ezekhez nem ritkán elvont fogalmak (homály, boldogságforrása, dicsőség, erő, értelem, szó, bú) is kapcsolódnak.