Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan (Osiris tankönyvek, 1999)
17. Szövegtani szempontú szövegelemzési minták
Komplex szövegtani elemzés 469 József Attila képi világától nem idegen a hasonlattal induló verskezdet (Thomas Mann üdvözlése, Mint a mezőn, Mint a motor, Mint a tejút, Tusikának, Tűnődő, Ezerfárosznyi végzet stb.). Ez a népi életképelem: Mint egy tányér krumplipaprikás... egyrészt a címhez kapcsol, másrészt hitelesíti a paraszti világot. Ennek a hasonlatnak a találó voltát a hasonlítás kételemű alapja biztosítja: a piros szín és a pára kibocsátása. Az indításban a krumplipaprikás látványához automatikusan implikált asszociáció a piros szín, és ezzel mintegy el is terelődik a figyelem arról, hogy a gőzölög ige lesz egy később következő képhez kötő elem. A gőzölög és a füst ebben a versben a képiségből fakadóan szemantikai kapcsot jelent. Az indító hasonlatot továbbszőtt képpé fejleszti a költő, hiszen az időhatározó (estében) lusta jelzője melléknévi megszemélyesítő metaforával bővíti a jelentést, miközben erőteljes síkváltás történik egy étel és a háztető között. Sőt a kép még tovább szövődik a következő strófában, és ekkor értjük meg igazán a gőzölgő falu képét, melyre helyénvaló - bár nem kifejtett magyarázat - a füstölgő kémények látványa. A füst valódi látványából és az ismert szólásunkból (füstbe ment ’meghiúsult’) József Attila újszerű képet formál azáltal, hogy a konkrétat elvonttal azonosító teljes főnévi metaforához (füst - remény) többszörös megszemélyesítést kapcsol (áll, tűnődni, int, karcsú). így lesz az első strófa melegséget, otthonosságot árasztó, élettel teli képe után a füst a semmibe tűnő, szertefoszló remények szimbóluma, amely a közbevetésszerűen megfogalmazott metaforikus azonosítás miatt feszültségkeltő is. A tájleírás következő képe montázsszerűen, laza szállal kapcsolódik a szövegelőzményhez. A homály elvont fogalmát teszi érzékletessé a hangulatfestő ige: babrál. A stíluskohézió ebben a versmondatban azáltal válik teljessé, hogy a kis dinamikájú, lassú mozgás egy kicsinyítő képzős szóval megnevezett fára irányul. A fa antropomorf jellegét több egymásba kapcsolódó metafora erősíti: a szemléletességet is fokozó azonosítás főnévi (lombja = keble) és az igei (beléreszket) csonka fajtája, amely végtelenül finom továbbszőtt képpé teljesedik ki. Ráadásul sajátos, többszörös egymásra épülés kiindulópontja a fa sóhaja birtokos szerkezet, hiszen csonka főnévi metaforája egy olyan teljes főnévi metaforává bomlik ki (sóhaj - levegő-lepke), amelyben a szóösszetétel elemei között is metaforikus viszony teremtődik meg (levegő-lepke). Ezt követően újabb montázsban a végtelenül mély csönd elterebélyesedését van hivatva érzékeltetni egyrészt a borongás bokra hangulatiságot és érzékletességet egyaránt sugalló főnévi csonka metafora, amelyet még tovább színez a szinesztéziára emlékeztetőjelzős szintagma (lágy borongás), másrészt a szinesztéziába hajló (ugatások hullanak) predikatív szerkezet, amelynek két bővítménye: a némán és a bársonyokra határozó a költemény egyik legcsodálatosabb képét teremti meg. A zajok szertefoszlásának mesteri képe az ugatások némán hullanak/ nagy bársonyokra strófazáró gondolat, amely után éles cezúrával - nem folyamatos szövegmondat - egy újabb részkép következik a lámpát gyújtó asszonyokkal. Azonban a három ponttal történő szétszakítás ellenére sincs igazi törés, hiszen a homály fokozódását sejtető bársonyokra csonka főnévi metafora már akaratlanul a fekete színre is asszociáltat (vö. Babits: Esti kérdés: Midőn az est, e lágyan takaró/fekete, sima bársonytakaró...). A bársony egyszersmind puhát is jelent, vagyis a leereszkedő, csendes falusi estében puhán, visszhangtalanul (némán) tűnik el a kutyaugatás. - A lámpaláng továbbszőtt képpé bomlik ki két megszemélyesítő határozói igenévhez (erőlködve, rángva) és egy igei csonka metaforához (röppen) kapcsolt, hangulatiságot fokozó hasonlat révén (mint elnyomott lélek). A petróleumlámpák kicsi lángjának kontrasztjaként féltőnő holdvilág mindent beborító fénye miatt summáz így a