Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 13. A nyelvi stílus kísérõi mint kiegészítõ stíluseszközök
558 I. Stíluselmélet A merész költő mondatkezdet után bátor kiállást, állásfoglalást várnánk, ehelyett szellemes folytatás következik: a verseit túlélő költő az irodalomtörténet számára nem halhatatlan. A következő verssorban az értelmi tagolás mellett az iróniába hajló önvallomást emeli ki a feszültségkeltő gondolatjel: Naponta nyelvet - álarcot cserélek. (Gömöri György: Őszi magánbeszéd) Az ellentét késleltetett kimondásának feszültségfokozó eszköze a gondolatjel: És ez a függetlenség — erre viszont nem gondoltunk — nehéz teher. (Esterházy Péter: Elő- vagy utószó) Az implicit, azaz kötőszóval ki nem fejezett ellentét kiemelésére is szolgál a gondolatjel: Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. (József Attila: Ne légy szeles...) Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak — elmék vagyunk! (József Attila: Levegőt!) A belső feszültség, az idegesítő gondolatok, a szaggatott beszéd vizuális jele is lehet: Hogy ketyeg! — borzadok! - recsegés hallszik. (Babits Mihály: A halál automobilon) A csapongó gondolatok szétválasztására is alkalmas: Ez jó volna, elzárkózni. Mondja egyszer egy szép, spanyol írónő dühösen villogva: Nem veszem a vállaimra a történelem súlyát! - Nézem a barna, gömbölyű vállait. De hát, angyalom, mi van, ha a történelem vesz téged, pihét, a vállaira, vagyis hát kétes tisztaságú mancsaiba?! - Még jó, hogy nem tudok spanyolul. (Esterházy Péter: A tárgy dicsérete) Befejezetlenséget jelző mondatbefejező írásjelként is funkcionálhat a gondolatjel: Egyébként a fiunk azóta felnőtt, becsvágyó anyja a számítógépes jövő felé terelte; ritkuló találkozásaink során sajnálattal állapítottam meg, hogy nem sok beszélnivalóm akad egy számítógépes szakemberrel, aki előtt pedig talán rendkívüli jövő áll, és, hajói látom, a fiam is bizonyos tartózkodással viseltetik a fölöslegessé vált értelmiségiek életét élő apja iránt, aki irodalmi szerkesztő egy városban, ahol lassan irodalomra sincs szükség, nemhogy szerkesztőre (Kertész Imre: Felszámolás)