Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)

I. Stíluselmélet - 5. Az áthallás mint szövegek stílusa közötti kapcsolat

5. Az áthallás mint szövegek stílusa közötti kapcsolat 187 nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt. (Tóth Krisztina: Porhó) ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam (József Attila: Születésnapomra) Mindkét alkotás a ritmuson kívül a bravúros rímtechnikával hökkenti meg a befogadót: ikerszóval (csecse / becse), illetve az ikerítést utánzó hangmegfeleléssel (Letelt / 5 hitelt), valamint azonos alakú szavakkal. 3.2. LEXIKÁLIS EVOKÁCIÓ A szavaknak evokatív értéke van (Fónagy 1972a, 1316). Ezt jelzik a szótárak a stílus­minősítésekkel: választékos, régies, bizalmas, vulgáris, de természetesen a nyelvi kom­petenciánkhoz is hozzátartozik ennek a tudása, ezért ezek használata bizonyos stílus­árnyalatot (választékos, közepes, egyszerű), stílustípust (hivatalos, szónoki, előadói, társalgási) idéz fel (evokál). Keverésük különösen jól kiemeli szembenállásukat. Petőfi A helység kalapácsa komikus eposzának befejezésében (peroráció) az eposzi pa­­tetikus szavak kigúnyolása így hangzik: Te pedig, lantomnak húrja, pihenj! Nagy volt a munka, s bevégzéd Emberül e munkát. Én is pihenek Babéraimon, Miket a hírnek mezején Borzas főmre kaszáltam. Mostan akár ma megássa Gödrömet a sírásó, Bánom is én! Azért én élni fogok, Míg a világnak Szappanbuboréka Szét nem pattan. Pislogni fog a hír mécse síromnak Koszorús halmán, Mint éjjel a macska szeme. Eljő az irigység Letépni babéraimat... de hiába!

Next