Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 8. A szó mint a választásból fakadó stilisztikumforrás
312 I. Stíluselmélet 8.6. A SZAVAK TÖBBALAKÚSÁGÁNAK STILÁRIS HATÁSA Bár a szótárban a címszóval egyetlen szócikkben szerepel az alakváltozata, ám közöttük többnyire lényeges stiláris és hangulati értékbeli különbség mutatkozik. Ugyanis a jelentés tulajdonképpeni változatlansága mellett az egy-két hangban eltérő szavak, noha grammatikai szempontból funkciótlan szabad váltakozásnak számítanak, mégsem azonos értékűek stilárisan. Ritka, ha korlátozás nélkül váltogathatok egymással, mint a mássalhangzót változtató lenn-lent, fenn-fent, kinn-kint típus, mert ezek variánsainak használati köre lényegében azonos. A magas-mély hangrendű szópárok között jelentéseltérést érzünk megvalósulni egyetlen hangváltozás miatt ott is, ahol a magas magánhangzót tartalmazó szó szokás szerint a kisebb intenzitású mozgást fejezi ki: De gyönge még. Ha elkapirgál, ...az éber egér se kapargál. s megül a melegedő fészken. (Radnóti Miklós: Éjszaka) (Ratkó József: Tavasz) Az e-ö hangváltakoztatókkal (felett-fölött, csepp-csöpp, csepeg-csöpög) nyelvünk hangzásának a sok e miatti monotonitását szoktuk enyhíteni meghatározott esetekben az ö-s formával: ... csönd van a házban, az éber egér se kapargál. Indokolt is a szövegkörnyezet miatt a csönd forma Radnóti Miklós Éjszaka című versében, hiszen a sor második felében halmozódó e-é élességével áll kontrasztban. Arany egyetlen versen belül is használja ugyanannak a szónak az e-ö hangban eltérő variánsait, amelyek között a stílusváltozathoz kötődő különbség érezhető: ugyanis a per-1 hivatalosabbnak érezzük, apör-t viszont népiesebbnek, ezt megtámogatja a -tói helyetti -tül rag is: Ha per, úgymond, hadd legyen per! [...] Magyar ember fél a pörtül... (Afülemile) A csoda-csuda, csorog-csurog, lány-jány, miért-mért típusú alakváltozatok használata nyelvréteghez van kötve, így mindenképp stilisztikum tapad a népies hangulatot árasztó formákhoz. A mai köznyelvben például a csoda szó közhasználatú forma, semleges stílusminősítésű, ezzel szemben a csuda alakot népiesnek érzi a mai beszélő. József Attila a hűvösség és hivesség alakváltozatokkal a szövegkörnyezetnek megfelelően él verseiben. Az előbbivel inkább az égi hatalmat, az utóbbival a fagyos környezetet sejtetve: