Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)

I. Stíluselmélet - 8. A szó mint a választásból fakadó stilisztikumforrás

322 I. Stíluselmélet Minden nyelvre áll, hogy sokkal több kifejezendő jelentésárnyalata van, mint indulat­szava. így a mi nyelvünk egy-egy indulatszava is többféle érzelmi megnyilvánulást kísérhet. Az ó, oh, óh erősíti az elragadtatás: Szép szabadság! óh sehol sincs E világon oly becses kincs, Mely tenálad nagyobb volna. (Csokonai Vitéz Mihály: A Szabadság) a lelkesültség: [... ] ó, te szent szív, égő gyertya [... ] (Juhász Ferenc: Anyám) a fájdalom: O, ez a kert is aludni s halni készül. (Radnóti Miklós: Istenhegyi kert) a fájdalommal teli óhaj: Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni. (József Attila: Tél) a vágy: Ó ha cinke volnék. (Weöres Sándor: Buba éneke) a düh kifejezését: Gyűlöltem, óh hogy meggyülölteml... (Szabó Lőrinc: Lód óriás lesz) A kötőszó az egyik legszíntelenebb szófaj, különösen az és, a kontextus függvényében mégis alkalmas lehet az ünnepélyesség emelésére: Pilinszky János: Harmadnapon És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrückifák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. Ésfólzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szive ­­Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. Hogy a legjellegtelenebb szófaj: a névelő is juthat stilisztikai szerephez, arra ébreszt rá a következő fejtegetés:,Arany V. László című balladájában [... ] egész sor előzményekből nem ismert, előzőleg nem említett fogalom szerepel határozott névelővel [...]:

Next