Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 10. A hang mint stiléma
10. A hang mint stiléma 383 Gyakran tapasztaljuk a mindennapi kommunikációban, hogy a -ban/-ben ragból elhagyják a végső mássalhangzót. A hangzás kódolásakor maga a költő aposztróffal jelzi is a hiányt: Volt egy falu - nem tudom, hol. Mint minta, mint az erény a szegénybe, Abba’ lakott - mondjam-é, ki? s ez össze-vissza kúsza szövevénybe, (Arany János: A bajusz) társadalmunkba, elme kell nagy fénybe’, mely igazodni magára mutat. (József Attila: Flóra. Márkét milliárd) A rím kedvéért játszik el a költő a szóvég elhagyásával, amelyet a szövegkörnyezetből (ízükre, értük) ki lehet következtetni: Mire az éj minden ízükre ráj’ ront, Kertek alól eljő értük afájront. (Parti Nagy Lajos: Csalogányok) A szó végéről a népies szóhasználatban (miért? —> miér?) vagy versben a rímkényszer miatt is elmaradhat hang/betű: Azt nem adom százér’ - [... ] Félek, bizony gyász ér! (Arany János: Zács Klára) Gyakori a határozószói vonatkozó névmás lerövidülése is (ahogy = ahogyan): így senki sem sírt, ahogy én sírok most. (Kosztolányi Dezső: Arcom a tükörben) A következő versrészlet kontextusába a hallgatagon határozói forma illenék, de nyilván a megszabott szótagszám és a rím miatt elmaradt a rag, és a melléknév veszi át a határozói funkciót. Ezenkívül a verstéma miatt a köznyelvi langyos helyett az elhagyásos langy tájnyelvi alak áll: Mint egy tányér krumplipaprikás, lassan gőzölög lusta, langy estében a piros palás, rakás falucska [... ] 5 körülem, míg elfed hallgatag a lágy borongás bokra, ugatások némán hullanak nagy bársonyokra... (József Attila: Falu) A népi alak beszédét híven tükrözi a hangelhagyás a szó végéről: