Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 10. A hang mint stiléma
10. A hang mint stiléma 395 ne lúgositsd a savamat ne szorongasd a szavamat ráncom ne rángasd, redőmben ne rejtezz ne torlaszd el a torkomat ne lapulj meg a lépemen ne kiáltozz a képemen fürtöm tövét ki ne forgasd Mintha égnék, láng jár végig lábujjamról lobog végig ne nyisd meg az oldalamat Kicsurran a forralt kőnek vasból való váladéka. (József Attila: [Szól a szája szólitatlan]) Az alliterációnak, a szó- vagy szólamkezdet összecsengésének több funkciója van. Egyrészt a zeneiséget, a ritmizáltságot fokozza a hangvisszatéréssel a szerző. Ezt a szerepet „a hangok szemantizálódásának” nevezi Fónagy (1999, é. n. 100). Másrészt egyértelműen szemantikai szerephez jut a hangvisszatérés: az azonos hanggal kezdődő, de fogalmilag távol eső szavak összefüggésére hívja fel a figyelmet (zsigereim zsugorgatja; szorongasd a szavamat stb.). A betűrím összekötő szerepe különösen akkor érvényesül, ha sorvégi és a következő sor eleji szó alliterál az enjambement-ban: Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. (József Attila: Eszmélet) Egyes szövegrészieteket átszőnek bizonyos hangok, és az azonosak nemcsak szókezdeten jelennek meg, hanem „elbújtatott alliterációként”, és ilyenkor a hanggyakoriságot a betűrím feltűnően kiugratja: Békítő vég-kortynak Keresem a kútját, E bolond világnak Szent kifele-útját. (Tóth Árpád: Hívogató) Szól a szája szólitatlan, gondja kél a gondolatban erőlködik ám az erkölcs zsigereim zsugorgatja ne bolondozz a belemben ne kopogj a kebelemben babos vesémet ne vesd ki csigolyáim ne csikorgasd ne lankaszd a lábaimat ne szakaszd a száraimat ne kanyarogj a karomban ráncom-redőmben ne rejtezz