Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 10. A hang mint stiléma
400 I. Stíluselmélet Előbb csak fáj, de tűrhető, kezelhető... De egyre nő, árad, túlcsap a tudaton, mindent átható hatalom, a nőből farkas lesz, tutul, ökle a vaságyra szorul, már homlokig a vízben áll, már segítségért kiabál, víz alól hangtalan sikoltva, mintha utolsó perce volna de most a fájás, mint a hullám, átbukik, önmagába hullván, és messze fut, ki tudja, merre. A szünet lélegzetnyi kegyelme. (Szabó T. Anna: Szülőszoba) A ritmus jelentéserősítő szerepű akkor, ha például a mássalhangzó-kettőzés lelassítja a sor ritmusát az elalvás állapotának megjelenítésére: Pillád hosszú árnya lebben. (Radnóti Miklós: Tétova óda) A halotti búcsúztatáskor hallható tompa hanghatású és vontatott dallam felidézője Arany János sora a Keveháza című verséből a hosszú és egyben jórészt mély magánhangzóknak köszönhetően: Búsan búgott lassú gyászének. A hexameter hosszúságát oldja, a jelentéssel összhangban „felaprózza” a sort a sok rövid szótag: Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már. (József Attila: Flóra. Hexaméterek) A magyaros verselés hangsúlyos és hangsúlytalan szótagjai már a hangzásukban daljelleget kölcsönöznek a következő soroknak: Szól a szellő, szól a víz, elpirulsz, ha megérted. Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted. (József Attila: Rejtelmek)