Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 12. Az alakzat mint a retorikusság funkciós eleme
12. Az alakzat mint a retorikusság funkciós eleme 479 Az annomináció az ismétlést a változással összekapcsoló áletimologikus alakzat. Feszültségkeltő hatása abból ered, hogy ugyanabból vagy homonim tőből származó, eltérő toldalékú nyelvi elemeket kapcsol össze: erdőt, juttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat. (Radnóti Miklós: Nem tudhatom) A kis változtatással ismételt hangutánzó szavak felerősítik a szövegbe épített tartalmi, rejtett kapcsolatokat: Nékem üres fees égőtfest az üres fecsegés. (Kazinczy Ferenc: írói érdem) Modern műben biblikus hatású az annomináció: Teste testem, vére vérem, én nemzettem egykor őt, én kapattam hősi harcra még mint zsenge gyermeket. (Babits Mihály: Laodameia) Bravúros a fosztóképzővel teremtett oppozíció az ismétlésben az alliterációhoz társulva: Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk, Amyéktalan az árnyékunk, Miért legyünk erdő csújja? (Ady Endre: Ihar a tölgyek közt) Játékos a melléknévi és főnévi forma összekapcsolása a szótő megismétlésével: Kinek kincse van fazékkal, Nemcsak emlék vagy, amikor siratlak, mér a markosnak marókkal. bár csokrom rég por porló szíveden. Ha nem azzal, körömmel, (Szabó Lőrinc: Nemcsak emlék vagy) a körmösnek örömmel. Brumma, brumma, brummadza. (József Attila: Medvetánc) Az azonos szótövű főnévi, igei és igenévi formák egymásmelletisége vagy közelsége különös játék: Az Élet él és élni akar. (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz) Csak az élet nem hagy élni. (Tamási Áron: Két kicsi magyar)