Szikszainé Nagy Irma: Magyar stilisztika (Osiris tankönyvek, 2007)
I. Stíluselmélet - 12. Az alakzat mint a retorikusság funkciós eleme
498 I. Stíluselmélet Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot (Nagy László: Adjon az Isten) A Tóth Árpád-i felsorolás a külön sorba helyezett, azonos szótagszámú jelzős szintagmák erőteljes ritmizáltságával hat: így szeress, ha kellek, Ordas bánatommal, Dércsípte kedvemmel, Nagy hallgatásokkal, Őszi szerelemmel! (Tóth Árpád: Hívogató) Egy leírásnak gyakran szerves része a névszók vagy jelzős szintagmák felsorolása: Az ajtó mögött rejtelmes padlást, öreg vaskazánt, ládába gyűjtött leveleket lehetett sejteni, mint abban a későbbi házban, ahol a hatalmas födémgerendák alatt egy rokkant homokkőszobor feküdt mozdíthatatlan, és a salakhalmok, a cseréptörmelék, a galambtetemek fölött roskatag pallókon kellett járni. [Schein Gábor: (Papírkert)] József Attila verseiben a táj sivárságát, embernélküliségét vagy éppen színességét a melléknevekből formált jelzők felsorolása jeleníti meg: Az ember végül homokos, Kék, piros, sárga, összekent szomorú, vizes síkra ér. képeket láttam álmaimban. (Reménytelenül) (Eszmélet) A felsorolásjelleget az ismétlés még inkább kiemeli: Arany kereted egy ország határa. Se vas, se tűz, se had, se más nem töri át azt. (Illyés Gyula: Örök művek világa)