Thuküdidész: A peloponnészoszi háború (Sapientia humana, 1999)

Második könyv

Második könyv erős vagy gyenge alkata sem, a ragály mindenkit egyformán megtá­madott, azokat is, akik valamennyi gyógymóddal megpróbálkoztak. Az egész bajban a legszörnyűbb azonban az a levertség volt, amely elfogta az embereket, ha észrevették, hogy megtámadta őket a betegség, mert átadva magukat a reménytelenségnek, gondolat­ban már eleve lemondtak az életükről, és feladták az ellenállást, s mivel ápolás közben érintkezve egyik a másikat fertőzte meg - s ép­pen ez okozta a legnagyobb pusztulást -, úgy hullottak, akár a ju­hok. Ahol viszont a félelem miatt óvakodtak mások meglátogatásá­tól, ott magukra hagyatva haltak meg az emberek, és sok házból a lakók teljesen kihaltak, mert nem volt, aki ápolja őket. Ha pedig fel­kerestek másokat, ez okozta vesztüket, különösen azokét, akik ne­­meslelkűségből segíteni akartak, s nagylelkűen, nem féltve az éle­tüket, meglátogatták barátaikat akkor, amikor összetörve a sok csa­pás súlya alatt, maguk a legközelebbi hozzátartozók is belefáradtak abba, hogy jajgatva gyászolják az eltávozottakat. De a legnagyobb szánalmat a felgyógyultak tanúsították a hal­doklók és betegek iránt, mert őkjól tudták, mit jelent ez a betegség, és mert biztonságban érezhették magukat, mert másodszor senki sem kapta meg a bajt, legalábbis nem olyan mértékben, hogy bele­halt volna. Sorsukat mások és maguk is irigylésre méltónak tartot­ták, túláradó örömben éltek, s azt a hiú reményt táplálták, hogy ez­után talán semmi egyéb betegség sem lesz képes végezni velük. 52. Az emberek beözönlése a környékről a meglevő megpróbál­tatások közepette még újabb csapást jelentett, amely elsősorban magukat a beköltözötteket sújtotta. Ezek között - mivel nem volt elegendő lakás, és a nyár idejére fojtó levegőjű kalyibákba húzódtak— vad szertelenséggel dúlt a kór, egymás hegyén-hátán heverve lehel­ték ki lelkűket, s feküdtek ott tetemként, vagy pedig a szomjúságtól félholtan ott vonaglottak az utakon és a források körül. S maguk a szentélyek is, ahol szállást kerestek, telve voltak az elhunytak holt­testeivel. Mert az emberek a kibírhatatlanná váló csapások követ­keztében, nem tudván, hogy mi lesz velük, az isteni és emberi tör­146

Next