Tóth István György szerk.: Millenniumi magyar történet. Magyarország története a honfoglalástól napjainkig (2001)
Magyarország a késő középkorban (1382-1526)
„Lászlóé a királyi cím, Hunyadié a hatalom” A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL Jánossal vették fel a kapcsolatot. A pozsonyi országgyűlés ezért 1452 februárjában küldöttséget indított Bécsbe, ahol az osztrák, cseh és morva, valamint a magyar rendek szövetségre léptek a király kiszabadítására. III. Frigyes, aki éppen Rómában várta császárrá koronázását, már a Német-római Birodalom első embereként tért vissza Bécsbe, de szomorúan tapasztalhatta: a császári cím bizony nem minden. 16 ezer fegyveres ostromolta a várost, s várható volt a magyar csapatok csatlakozása is. A túlerő meggyőzte III. Frigyest: szeptember 4-én átadta Ciliéinek a magyar királyt, aki fogadta az országnagyok üdvözlését, majd megállapodtak az ország további kormányzásáról. Az új helyzetben Hunyadi János nem viselhette tovább a kormányzói tisztséget, de a királyi várak és jövedelmek továbbra is a kezén maradtak. A főkapitány a királyi birtok kezelőjeként évi 24 ezer forint fejében - ennyit kellett évente a királyi udvartartás költségeire Bécsbe küldenie - hatalmas lehetőséghez jutott. Egyre gyarapította családi birtokait, hatalmának bázisát továbbra is az erdélyi, tiszántúli és kelet-magyarországi földek és erősségek (1453-ban már 13 vár) jelentették. Hunyadi megnövekedett politikai és gazdasági hatalma válaszlépésekre késztette ellenfeleit. Mivel a király hol Bécsben, hol Prágában tartózkodott, s a magyarországi ügyekben átengedte a döntő szót Ciliéinek, Hunyadira nézve veszélyesnek látszott a liga, melyet a királyi rokon kötött Garaival és Újlakival. Aeneas Silvius így elemezte a kialakult helyzetet: „Lászlóé a királyi cím, Hunyadié a hatalom: ez nem tetszik Ciliéi grófnak, és azt reméli, hogy mihelyt László megszerzi az országot, ő lehet az, ami most Hunyadi. De nem tudja leverni a kormányzó fegyveres erejét, ezért azt eszelte ki, hogy látszólag a husziták ellen készülődve nagy fegyveres erőket mozgósít, ahol jelen lesznek az összes bárók is, így aztán könnyebb lesz Hunyadival elbánni.” Ciliéi próbálkozása kudarccal végződött, mivel az alsó-ausztriai rendek megelégelték a gróf politikáját, s fegyverrel űzték el a bécsi udvarból. Ciliéi bukását azonnal a maga javára fordította Hunyadi. V. László koronázásának előestéjén Prágában hat évre szövetséget kötött Podjebrád György cseh kormányzóval, Eizinger Ulrikkal, valamint a cseh-morva és osztrák rendekkel. Konstantinápoly elestének (1453) híre újból a törökök felé fordította az ország figyelmét. 1454-ben a budai országgyűlésen már a harc gyakorlati lépéseiről is tárgyaltak, s a felállítandó sereg élére egy évre Hunyadit nevezték ki. A tanácskozás résztvevői nem fogadták el azt a valószínűleg Vitéz János által készített javaslatot, amelynek célja a királyi hatalom megerősítése volt. A javaslattal ellentétben az országnagyok a királyi jövedelmek feletti rendelkezést nem vették el Hunyaditól. Vitéz javaslatának az lehet a legfőbb oka, hogy a főkapitány nemcsak az ország, hanem a saját érdekében is felhasználta kormányzói posztját, s egyike volt azoknak, akik egyéni hatalmi törekvéseikkel veszélyeztették az állam egységét. Vitéz János Giskra ügyében is inkább a király pártjára állt, amikor V. László visszaadatta a huszita vezérnek az 1453. évi országgyűlésen elvett birtokait, ráadásul a kassai pénzverdét is a rendelkezésére bocsátotta. Az országgyűlés befejeztével újból átrendeződtek a politikai erővonalak: Giskra Brankovics és Ciliéi szövetségét kereste, de mivel Hunyadi ez utóbbival megegyezett, a zsoldosvezér próbálkozása nem okozott gondot a főkapitánynak. Hunyadi és Ciliéi pedig kibékülésük zálogaként eljegyezték Hunyadi Mátyást Ciliéi Erzsébettel. „László király a budai várban tartózkodott az Úrnak 1455. esztendejében [helyesen: 1456], amikor elterjedt a híre, hogy a törökök császára, Mohamed, Magyarország ellen támadásra készül, és mielőbb be akarja venni Nándorfehérvár várát. Ez a hír nem 128MAGYARORSZÁG A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN (1382-1526)