Tóth István György szerk.: Millenniumi magyar történet. Magyarország története a honfoglalástól napjainkig (2001)
Magyarország a késő középkorban (1382-1526)
Nándorfehérvár ostroma, 1456. Török miniatúra csak Magyarország népét, hanem a szomszédos vidéket és szinte az egész kereszténységet nagy gondba döntötte és gondolkodásra késztette. Az egész kereszténység szeme előtt lebegett Konstantinápoly városának vad bevétele, és ez nem csekély félelmet keltett mindenkiben. A törökök császára ugyanis a görögök felett aratott győzelme után más emberré változott, nagyravágyásában és még nagyobb gőgjében pöffeszkedve azt gondolta, hogy személyében az egykori makedón Nagy Sándor és diadalmas kora tért vissza. Állítólag azt mondta: egy Isten uralkodik az égben, méltányos, hogy egy uralkodó uralkodjék a földön is!” Thuróczy János leírása a kortársak előtt is ismert tényt közöl: II. Mehmed szultán (1451-1481) személyében ambiciózus ellenféllel kellett számolnia Európának. Konstantinápoly eleste után a Magyar Királyság erejéhez képest sokat tett, hogy felkészüljön egy esetleges támadás kivédésére. Külföldi segítségben nem reménykedhettek, a regensburgi birodalmi gyűlésen 1453-ban sem sikerült megfelelő anyagi támogatásra szert tenni. A török csapatok természetesen nem vártak a birodalmi segélyekre, már a nyáron megtámadták Szerbiát, Szendrő és Nándorfehérvár ostromára készültek, mikor Hunyadi megjelent a déli végeken. Erre a szultán lemondott tervéről, ám közel 32 ezer fős serege továbbra is a területet sarcolta. A főkapitány ugyan Krusevácnál szétverte a betolakodókat, de a Szófia környékén állomásozó szultáni csapatokat még akkor sem merte megtámadni, amikor Brankovics, Ciliéi és Giskra katonái is csatlakoztak seregéhez. A birodalmi gyűlés ebben a kedvező helyzetben sem szavazott meg segélyt. Frankfurtban a magyar követek, akiket szónoklatával Aeneas Silvius is támogatott, 10 ezer lovast, 30 ezer gyalogost, valamint egy hajóha-HUNYADI JÁNOS ÉS A TÖRÖK VESZÉLY 129