Tüdős S. Kinga: Erdélyi hétköznapok. I. Rákóczi György hadiszemléje a Székelyföldön 1635 (2001)
I. fejezet. Székely katonai összeírások a XVII. század első felében
Székely gyalogos a XVI1. században ellen pajzsok gyanánt nyakokba azokat hányták vala. [...] De a deszkás pajzsos székely atyafiaknak is nem sokat használt vala a stratagéma, hadimesterség, mert az igen serény kozákság látván, hogy az lövés nem szintén derekasan ártana nekik, kardokkal kiütvén reájok, hogy ezek többnyire mint egy-egy kalodát hánytak volna nyakokba, mig azoknak nyakokbul való hányásokai magokat könyebitenék, addig a csapás, nem is oltalmazhatván magukat, rájok esvén, nagyobb részbűi elhullottak vala.”9 A korabeli feljegyzések tehát vegyesen számolnak be a székely katonai haderő kiválóságáról. Annyi azonban bizonyos, hogy a „kora ifjúságától hadbíró öregségéig”, a haza védelmében nemegyszer véráldozat fejében szolgáló székelyek helytállása elismerést érdemel. A székelység az erdélyi fejedelemség keretei között sajátságos katonai rendszerben élt. Említettük, hogy a hadfelkelés idején a központi hatalom pénze nélkül fenntartott katonaság kétharmada az országos táborba rendeltetett. Egyharmada pedig a települések, az otthonok védelmét volt hivatott biztosítani. Az összes székely hadak vezetője a székely ispán, felettük ő diszponált. Székenként legfőbb tisztségviselőjük a széki hadnagy, később a szék főkapitánya volt, mellettük a kisebb hatáskörű kapitányokkal és hadnagyokkal. 0 Szalárdy: 328-330. 20