Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Nagyon fáj
relem menedékére annál nagyobb szüksége lenne a lírai énnek, mivel a világból kiközösítettnek, az emberi közösségbe nem vagy rosszul integráltnak tudja magát. Más József Attila versekben is újra meg újra felrémlik a kommunikációhiány, a kommunikációs zavar másokkal, a világgal: „nem felelnek, akárhogy intek” — panaszolja a költő a Ki-be ugrál... című versben. De már az Óda alanya is azért hálálkodik a másiknak, mert „szóra bírtad... / a szív legmélyebb üregeiben/cseleit szövő, fondor magányt”. A „kitaszít” ige visszautal a szerelem „mechanikájának” korábbi előfordulásaira: „odataszít a muszáj is”, „ellökött magától”. Érdekes, hogy a társadalmon kívüliséget mélyen megélt, választott nagy francia költőelőd, Villon szóhasználata tér itt vissza: „Befogad és kitaszít a világ.”9 A világ ellenséges vagy legalábbis érteden viselkedéséért a felelősséget a lírai én, legalább részben, magára vállalja, hiszen olyan lényként mutatja be magát, akinek az életmódja nem illeszkedik a világéhoz, akinek életritmusa a köznapi emberének fordítottja, aki nappal alszik, s éjjel — szorongásos álmai vannak — inkább virraszt, „akit / kábít a nap, rettent az álom”. Megint egy állandó József Attila-témához érkeztünk, hiszen alighanem többről van szó, mint a bohém, kényszerűen „dologtalan” életforma devianciájáról, hanem — mint az Eszmélet II. verse mutatja — a „világ”-étól gyökeresen eltérő tapasztalatról: a „Nappal hold kél bennem s kinn van / az éj — egy nap süt idebent”, tehát az én és a világ közötti tartalmi össze nem illés élményéről. A következő strófakettős első részében egy szélsőségesen negatív, rendkívül különös tapasztalattal egészíti ki a lírai én szeretetlenség okozta átalakulásáról nyújtott beszámolóját: az elsivárosodás, elvadulás tüneteit fedezi föl magán: „A kultúra úgy hull le rólam, mint ruha/ másról a boldog szerelemben”. „A saját szemem láttára átalakulok” —írja a költő 1935. augusztus 18-án kelt, Babitsnak küldött levelében.10 „ilyen gonosszá ki tett engemet?” — olvassuk egy másik, ugyanezen az őszön Gyömrőihez írott versében. A Nagyon fajban regisztrált átalakulás a kultúra levetkőzése, az ember eredendő vadságának felszínre bukkanása. Ismét csak előre mutathatunk, a 9 Célszerű közölnünk a szöveget eredetiben is, mert József Attila francia nyelven ismerkedett meg a középkori költő verseivel. A ballada a Villon Du concours de Blois címet viseli. Refrénje így hangzik: „Bien recueully, debouté de chascun.” Szó szerinti fordításban: ’Jól fogadva, elutasítva mindenki részéről.’ 10 József Attila — Babits Mihálynak. In József Attila válogatott levelezése. 113. 219