Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Holt vidék
Csakhogy egy kis baj van ezzel a térképvázlattal. Nincsenek rajta egyéníthető jegyek. Ezen az alapon minden vers, amelyben utcákról, házakról, pályaudvarról stb. szó van, ugyanilyen térképvázlat valamely tetszőleges városhoz, városrészhez. Ugyanezzel az erővel a szabadszállási tájat ábrázoló versként foghatjuk föl a Határ című költeményt, csak éppen nem télen, hanem nyáron: „Dongó ődöng az erdő szélinél... Amott fut egy kis ér/ s itt ház ül. Kisfia, az ól idenéz. / Poros a víz, nincs kedve kékleni.” Vagy vegyük a Ritjás erdő alatt című verset. Ebben is felleljük ugyanazokat a tájelemeket: „Ritkás erdő alatt a langy tó." De még ha el is fogadjuk, hogy a szabadszállási táj elevenedik meg ezekben a versekben, akkor is meg kell fontolnunk Valachi Annának, a vers egyik értelmezőjének figyelmeztetését: nem egy szemlélt táj közvetlen leírásáról, hanem emlékbeli tájról van szó, méghozzá az emlék a gyermekkorból származik, amikor a fiatal József Attila több alkalommal is az anyai rokonságnál töltött néhány napot. A látvány (hiszen József Attila később is megfordult Szabadszálláson) és a gyermekkori emlék egymásra is másolódhattak. Ha pedánsak akarunk lenni, akkor figyelembe vehetjük, hogy a vers Budapesten keletkezett, tehát két emlék összegeződéséről volt szó: egy közelmúltbeli és egy gyermekkorból származó réteg olvadt egybe. Akárhogy is áll a dolog, a szabadszállási táj képe visszavezet a gyermekkorba. Márpedig, ha így van, akkor Valachi Anna joggal feltételezi, hogy „a tájemlék lelki tartalma ugyanolyan ambivalens, mint József Attila valamennyi gyermekkori élményéé”.4 Ha hitelesnek tekintjük azt a leírást, amelyet József Jolán József Attila élete című könyvében ad a serdülőnek a Mama halálát közvetlenül megelőző téli szabadszállási útjáról, és arról a havas tájban való eltévedéséről, amelynek majdnem fagyhalál volt a vége, akkor a holt vidék alapélményét akár ezzel a végzetes téli kalanddal is azonosíthatjuk. Ez az azonosítási kísérlet mindazonáltal roppant kétes érvényű és nem sok haszonnal járó erőfeszítés lenne. A költemény jelentőségét, az olvasóra gyakorolt elementáris hatását nem a leírt tájban, nem a gyermekkori emlékben, hanem másutt: a leírás módjában kell keresnünk. Ami először feltűnik, az az, hogy a költő szenvtelenségre törekszik a leírásban, tudatosan a háttérbe vonul. A lírai én nem jelenik meg közvetlenül. „Kétségtelenül vallanak a szubjektum lényegéről a Holt vidé\-féle ver-4 Valachi Anna: József Attila: Holt vidék ItK, 1986. 5. sz. 567. 22