Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Medvetánc
Medvetánc Eredetileg József Attila azt a verset akarta válogatott és új költeményei címévé emelni, amelyhez annyi siker- és kudarcélménye kapcsolódott, amelynek végső irányválasztásában fontos szerepe volt, az egyetlent, amelyet a Curriculum vitae-ben megnevez művei közül, amelyre Születésnapomra című versében hivatkozik, s amelynek kezdősorát: „Nincsen apám, se anyám” már harmadik kötetének címéül választotta. A Tiszta szívvel röl van szó. Hogy miért állt el az utolsó pillanatban ettől a megoldástól, nem tudhatjuk.1 Tamás Attila joggal állapítja meg, és a korábbi címválasztás bizonyíthatóan sokszoros indokoltsága ezt még jobban alátámasztja, hogy a „kíméletlenül logikus költőnek... különösen fontos lehetett, hogy ehhez a kötethez jó címet válasszon”.1 2 Márpedig ilyen, hozzá személyileg közelálló, törekvéseire jellemző versnek kellett tartania a Medvetánc című darabot, ha alkalmasabbnak ítélte még a Tiszta szívvelnél is ahhoz, hogy reprezentatív gyűjteményének címlapjára írja, s a példányokat hozzájuk illő, medvebarna színű kötésben bocsássa útjukra.3 Abban a tekintetben azonban felfogásom eltér a Tamás Attiláétól, hogy szerintem nem a vers művészi színvonala szorul igazolásra, hanem inkább 1 A Toll 1934. november 15-i számának 279—280. oldalain így ad hírta válogatott verseskötet megjelenéséről: „Tiszta szívvel címen jelenik meg c hó folyamán József Attila regi és új költeményeinek válogatott gyűjteménye.” A Békésmegyei Közlöny november 21-én már így jelenti be a verseskönyvet: „A kötetnek Medvetánc lesz a címe”. 2 Tamás Attila: Miért épp a „Medvetánc” lett kötetcímadóvá? In József Attila útjain. Szerk. Szabolcsi Miklós és Erdődy Edit. Bp., 1980, Kossuth, 198. - A tanulmány először a Tiszatáj 1967. 12. számában jelent meg. 3 Boldizsár Ivánnak A Reggel 1937. december 6-i számában megjelent emlékezése bizonyítja (Fülledt este József Attilával), hogy a költő tudatosan választotta ki a kötet borítójának színét: „A verseket legjobb sima fehérbe kötni — mondtad. »De hiszen a Medvetánc barna«, szóltunk közbe. »A medve is az«, felelted gyorsan. »A következő fehér lesz«." In Kortársak József Attiláról. I. Szerk. Bokor László, s. a. r. Tverdota György. Bp., 1987, Akadémiai, 572. 39