Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Medvetánc
tatott pár 1933 nyarán lakott, a Medvetánc azonban 1932-ben már megvolt. További problémát okoz, hogy közelebbi ritmikai rokonságot nemigen lehet találni a zenei és a költői remekmű között. Bartók zenéje inkább hangvételében, a folklorisztikus jellegben és a groteszk hangnemben áll közel József AtttiaMedvetáncához}0 Márpedig a vers ritmusa az egész strófára kiterjedően szigorúan kötött, s nyilvánvalóan valamilyen mintát követ. Rokoníthatnánk éppenséggel ezt a trochaikus lejtésű verset" az Atta TrollAM, amelyet Babits „trochaikus eposznak” nevez,12 s amelynek domináns sorfaja valóban a négyes trocheus, de a tematikai párhuzamon túl semmilyen adatunk nincs arra, hogy József Attila ismerte volna. A. Medvetánc feszes táncritmusának mintáját bizarr módon majdnem teljesen pontosan egy egészen más hangvételű, de ugyancsak táncos, a maga módján archaizáló versben: Babits Mihály Gáláns ünnepségé ben is megtaláljuk: „Nincs gálánsnak szeri-száma: / csupa sikk e hercig dáma, / karcsú mint a minarét: / illik néki a minét”. A Babits-strófák ugyanúgy refrénnel zárulnak, csak épp a bumfordian népies-gyermeki „Brumma, brumma, brummadza” helyén a biedermeyeres (vagy rokokó) módon infantilis „illik néki bocsátotta öreg, budai kert mélyén fekvő kis házikóját. Egy délután ellátogattam hozzájuk Koestler Artúrral, aki akkor Pesten tartózkodott. Attila örömében azt se tudta, mit kezdjen velünk. Borért szaladt, szalonnát pirított. Később leültetett a zongorához, hogy játsszak Bartókot neki. A Medvetáncol és újra a Medvetáncai. Nem tudott betelni vele. Együtt dünnyögte, brummogta a zongorával... Pár nappal később Attila elhozta a Medvetáncai, meg A /(anászl.” (Németh Andor: József Attila. In uő: József Attiláról. Bp., 1989, Gondolat, 87.) 10 Szabolcsi Bence így ír ezzel kapcsolatban József Attila „dallamai" című tanulmányában: „A »Medvetáncában legfeltűnőbb, hogy a költő — ha igaz, hogy versét Bartók darabja inspirálta — ritmikus képletében nem, vagy csak igen szabadon követte a zenét. Csak a strófa második felének és a brummogó refrénnek ritmusát merítette a Bartók-dallam harmadik sorából; viszont magát a refrént valóban ott találhatta a zenében, a visszatérő, döngő dudabasszusok, a négyhangos bordun formájában.” (In uő: Vers és dallam. Bp., 1959, Akadémiai, 204.) 11 Szilágyi Péter így jellemzi a vers ritmusát: „Páros rímű nyolcasok és hetesek. A refrén két »brumma«-ja trocheusnak is vehető, mert a szókezdő mássalhangzó-torlódás előtt vessző van. A trocheusok százalékaránya a refrén nélkül is 48, a sorzáróké 54. A 28 sorból 13 a trochaikus, egyenletesen eloszolva. A bartóki dallamihletés nem mond ellent a trochaikusságnak. A fellazult trochaikusok és a trochaizált hangsúlyosok között éles határvonal már nem húzható.” (Szilágyi Péter: József Attila időmérlélies verselése. Bp., 1971, Akadémiai, 163.) 12 Babits Mihály: Az európai irodalom története. Bp., 1979, Szépirodalmi, 374.