Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
Medvetánc
kielégítésére való törekvés és a művészt alkotásra késztető titokzatos belső erők között tehát József Attila törést állapít meg.16 A Munkanélküli író\ táppénze című szövegében, nem minden önvád nélkül, ugyanezekkel a kérdésekkel viaskodik: „Az írók, a tehetségesek, egy kicsit önmagukat is megvizsgálhatnák, hogy miért nem kapós az árujuk. Az irodalom is termelés, társadalmi szükséglet kielégítésére szolgál s az ma már nem elegendő, hogy egyesek tetszését megnyeri a munka.” Majd alább a következő lehangoló konklúzióhoz jut el: „íróink többsége azonban nem képes válaszolni, elszakadt az élettől, nincsenek a közönséggel közös élményei, melyeket megformálhatna. Saját, analóg érzelmei, problémái elvont kérdésekké válnak. Nem termelhetnek a valóságos szükségletnek megfelelően, mert nem ismerik a valóságos szükségleteket.”17 Molnár Tibor vele készített interjújában makacsul visszatér a művész és közönség problémájára, s a két oldal kapcsolatának a legmélyebb alapjaiig ás le: „A költő az az ember, aki nem akar egyedül maradni, nem akar belenyugodni a látszatemberi kapcsolatokba. Csak akkor ír, ha valamihez tartozónak érzi magát. A magányosság költői a magányosokkal éreznek közösséget. Aki tényleg teljesen magányosnak érzi magát és a többi magányosokkal nem találja meg a kapcsolatokat, az nem ír verset.”18 A közönséggel való érintkezésében átélt zavarok és kudarcok miatti vívódásainak lenyomata megtalálható a harmincas években írott verseiben is: „neve, ha van, csak áruvédjegy,/ mint akármely mosóporé” —panaszolja a Mondd, mit érlel... záró szakaszában a mű áruvá züllését. „Ha kökénél s van rá költség” — olvassuk A hetedig ben az alkotásnak az alkotó anyagi viszonyaitól való függéséről; „egy, ki népet ingyen oktat” — írja ugyanitt, s ha máshonnan nem, hát a Születésnapomra című vers soraiból tudjuk, hogy az „egész népemet” „tanítani” a költői hivatásra (is) vonatkoztatható; „ma éheztél és nem kerestél,/ egész nap új világra lestél” —hangzik fel az önirónia az Eszmélet-ciklus egyik vázlata ban amiatt, hogy „nem a valóságos szükségletnek megfelelő”, nem a piacon eladható terméket produkált; „ingyen keresek / bizonyosabbat, mint a kocka” — olvassuk az Eszmélet III. 16 József Attila: A művészet kérdése és a proletárság. In József Attila Összes Művei. III. S. a. r. Szabolcsi Miklós. Bp., 1958, Akadémiai, 257. 17 József Attila: Munkanélküli írók táppénze. In József Attila Összes Művei. III. 154. 18 Molnár Tibor: Beszélgetés a magyar Panait Istratival. In Kortársak, József Attiláról. I. 422. 52