Tverdota György: Határolt végtelenség. József Attila-versek elemzései (2005)
József Attila szerelmi ódája
ÓDA i Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifjú nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz — idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét — homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és — amint elfut a Szinva-patak — ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. 83