Vadász Sándor szerk.: 19. századi egyetemes történelem 1789-1914. Európa és az Európán kívüli országok (Osiris tankönyvek, 2011)
I. Európa - Palotás Emil: A Balkán-félsziget
törökök a feltételeket. Mire azonban a vonatkozó szultáni rendelet 1807 januárjában megjelent, addigra a szerb vezetés már kevésnek találta az engedményt. A felkelés harmadik fázisában kitűzték a teljes függetlenség, a csorbítatlan szuverenitás jelszavát, alig három évvel a spontán kezdet után. A nagy fordulatra az újabb hadisikerek, köztük Belgrád elfoglalása ösztönözte a szerbeket, valamint az a tény, hogy Oroszország, miután 1806 végén megint háborúba bonyolódott Törökországgal és csapatai megszállták Havaselvét és Moldvát, megváltoztatta viszonyát a szerbekhez. Belgrádban a fegyveres harc folytatása mellett döntöttek. Országuk sorsát ezzel szorosan az orosz politikához kötötték. Az újabb szerb hadi sikerek a bátran vállalt nagy fordulat jogosságát látszottak igazolni. A Belgrádba érkezett orosz képviselő' nagy pénzügyi és katonai segítséget ígért. Néhány hét múltán azonban a dolgok kedvezó'tlen fordulatot vettek. Az oroszok a tilsiti találkozó következményeként 1807 augusztusában fegyverszünetet kötöttek a törökökkel. Pétervár ezután megint óvatosabb lett a szerbekkel, miközben belül kiélezó'dött a hatalmi harc a vezető elit különböző csoportjai között. Összefüggött ez az új államszervezet kiépítésével. A felszabadító harc megindulásakor a helyi katonai vezetők célszerűségi okokból választottak vezetőt, és magukat továbbra is Karadjordjéval egyenlőnek tartották. A harc igényelte szilárd központi hatalom kiépítését gátolta, hogy önállóságukat a vajdák szívósan védelmezték. A legelső időben politikai döntéshozó fórumként a szkupstina létezett, egy alkalmi összetételű országos gyülekezet, amelynek munkájában vajdák mellett főpapok és helyi önkormányzatok képviselői vettek részt. Rendszertelenül hívták öszsze és tisztázatlan maradt a kompetenciája, de egyelőre a demokratikus döntéshozatal szerveként működött. Itt Karadjordje egy volt a többi vezető között, miközben törekedett személyi hatalmának erősítésére. 1805 augusztusában jött létre a Kormányzótanács a napi adminisztratív ügyek és bírósági feladatok ellátására. Volt némi képviseleti jellege, hiszen a náhiék egy-egy küldötte vett részt munkájában. A tanácsot Karadjordje a náhiék vezetőinek szeparatisztikus törekvései ellen, az utóbbiak pedig az ő hatalmának korlátozására akarták felhasználni. A vezetés egy más irányú megosztottságára utalt, hogy míg annak egyik része Ausztria felé orientálódott, addig a másik Oroszországtól várt nagyobb segítséget. Végül szociális feszültség is keletkezett: a vajdák, helyzetükkel visszaélve, földeket szereztek maguknak, és azokon a parasztokat robotoltatták. Karadjordje pozíciói erősödtek, amikor 1808 decemberében egy alkalmi szkupstina őt a szerbek fővezérének választotta és a vajdák nagyobb része engedelmességet ígért neki. Ezután a Kormányzótanácsban is Karadjordje hívei kerültek előtérbe. Nemcsak az államszervezet volt kezdetleges. A törökországi szerbek kulturális élete is elmaradott volt. Korábban világi oktatás nem létezett, az írásbeliséget a kolostorok papjai tartották fenn. A szélesebb körű oktatás megteremtéséhez a magyarországi szerbek segítsége nélkülözhetetlen volt. Kiemelkedik közülük Doszitej Obradovic, aki Belgrádban megszervezte az ún. Nagy Iskolát, az első' magasabb szintű tanintézetet. írástudó káderek híján a közigazgatás működtetésében szintén jelentős szerep jutott a külföldön képzettséget szerzett, illetve Magyarországról magas fizetséggel toborzott szerbeknek. Amikor 1809 tavaszán az orosz-török háború folytatódott, a szerb vezetés arra törekedett, hogy a jövendő állam határait minél jobban tágítsa. Erőfeszítéseket tett, hogy Bosznián keresztül kapcsolat jöhessen létre Montenegróval. Belgrádban ekkortól kezdték intenzívebben ápolni a középkori szerb uralkodók emlékét. A szlavenoszerb elképzeléseket nem sikerült a harcmezőn megalapozni. 1810-től javult ugyan az orosz-428 I. Európa • A Balkán-félsziget