Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
Odabent
nak az apaállatát ki is készítették úgy, hogy éppen hogy a vágóhídra odaérkezett. Ugye, úgy elverték neki az összes lábát, hogy nem bírt menni, hanem úgy kellett elvinni kényszervágásra. És még a legeltetési bizottság se tudta a termelőszövetkezet vezetőségét úgyannyira keményen ragadni, hogy az a gondozó fizette volna a kártérítést. De miből is fizette volna meg a kártérítést? Hát mi volt? Nem volt neki jóformán semmije sem. Hát ha abbul a kis munkaegységből levonták vón, akkor meg nem lett volna a gyereknek enni." Amikor elnök voltam, volt hat-nyolc pár lovunk. Annak a hat-nyolc pár lónak én voltam az elnöke. Bekészítette a takarmányos azt a bizonyos mennyiségű zöldtakarmányt. Mikor ugye reggel kimentem - mindig elmentem, mert kötelességem volt, hogy na, hát ellenőrizzem, nem-e a nyolc lobul három vagy négy nem evett, mert hát a hozzá lévő gondozó, aki megkapja a munkaegységet érte, utána elfelejtette megetetni vagy megitatni. Mikor megyek, látok az istálló előtt egy nagy csomó zöld herét elszórva. Megyek a zöldhere-nyomon, gondolkoztam, hogy ki is van a kocsisok között vagy a gondozók között, aki hajtja őket. Hogy juhnak vagy disznónak nem vitte-e el valamelyik a herét. Ott volt a Jani bácsi, az is, ugye, két lovat hajtott, volt otthon nyolc birkája. Na, gyün a nyom. Gyütt a nyom eddig, a keresztutcáig. És nem arra fordult a Jani bácsi felé, hanem emerre. Erre meg mind egyéni gazda lakott. De a here erre gyütt. Hát hogyan, hogy a jó isten csudájába jutott hozzá az az egyéni gazda, hogy oda mert férkőzni a köztulajdon heréjéhez? Hát mikor Lászlóék elébe érek, oda megy be a nyom. Én nem vertem a port az utcán, minden zokszó nélkül kinyitottam a kiskaput, és bementem. Mikor bemegyek, látom, itt is mén a nyom, egészen az istállóig. Akkor köszöntem be. Adjon isten, Laci. Adjon. Na, ezt a zöld herét, mondom, az istállótól jövök a nyomon, ki az isten csudája hordta ide? Hát itt még az istállóajtóban is látok egy szálat elesve, hát csak idehozta valaki. Azt mondja, ű nem, ha csak a Gyuri fia nem. Hát milyen jogon? U nem tudja. A jó istenbe, hát nem tudta, hogy kerül a here a saját istállójába." A legnagyobb nehézség azonban alighanem a szakképzett vezetők hiánya volt. Különösen a József Attila és a Szikra Tsz-ben váltották egymást sűrűn az elnökök, könyvelők és agronómusok. Választék nem nagyon volt, a tagok önmaguk között cserélgették a pozíciókat. Ha valamelyikük munkája nem tetszett, vagy ha egyikükmásikuk a munkák és a pénz elosztásában például a saját rokonságának kedvezett, a tagság előbb-utóbb leváltotta. De olyan gazda is akadt, aki egyszerűen megelégelte a vezetéssel járó felelősséget, és nem volt hajlandó folytatni az elnökösködést. Bement akkor egyszer az elnökünk és a könyvelő a járáshoz, hogy fölvesznek egy kis pénzt, hogy tudjanak előleget adni a munkaegységre a tagoknak. Bementek a mezőgazdasági osztályra, aztán meg a nemzeti bankba. Na, de aztán kisült a dolog, hogy a kifizetést, azt már nem erre csinálták, nem a munkaegységelőlegre, hanem földjáradékra. Mert az elnöknek volt 12 hold földje. Benne volt a mezőhegyesi földosztó bizottságban, és akkor valahogy 12 hold földet sajtoltak ki neki. A könyvelő meg Csehszlovákiából települt ide, 15 holdat kapott egy tanyával Kistompán, azt vitte be a szövetkezetbe. Na most ugye, az a kérdés, hogy ugye, így, ha földjáradék címén osztódik föl az a bizonyos mennyiségű forint, akkor ők kapják a sokat. Az egyiknek 12 hold, a másiknak 15, a többi tagnak meg 6-7 hold. Az már 182