Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
IX. Az úgynevezett esztendők
Egyéni gazdaságok száma Mezőhegyesen Birtoknagyság 1947. máj. 1950. szept. Í951. dec. 1955. febr. 0-5 kh 1339 520 5 kh-nál nagyobb 1171 581 Összesen 3077 2510 1101 506 1952 elején már ijesztően sok volt az elhagyott föld. De hogy ezzel a területtel mi történjék, abban a tanács szép elképzelései nem egyeztek az állami gazdaság pillanatnyi érdekeivel. „ V. B.-elnök közölte, hogy nagyon sok a lemondott föld, melyet az Állami Gazdaságnak kellene hasznosítani, és az Állami Gazdaság nem hajlandó átvenni, csak azt a földterületet, amely a már meglévő ÁG-földjével határos. Nem tudja, hogy képzeli az Állami Gazdaság, hogyan gyarapodjon akkor az állami szektor..., annál is inkább, mert igazgató elvtárs ezelőtt azt mondta, hogy mindenféle nagyságú területet átvesznek. Állami Gazdaság üzemi párttitkára: Igazgató elvtárs megígérte, hogy az Állami Gazdaság átveszi; a mezőgazdaság szocialista átszervezése azonban nem azon múlik, hogy az Állami Gazdaság átvegye, hanem hogy a tömegek szocialista szektorba tömörüljenek. Az Állami Gazdaság nem kap elegendő munkást a meglévő területre sem, a szükséges munkásoknak alig van biztosítva ez ideig a 30%-a. A cél az, hogy a meglévő Állami Gazdaság erősödjön meg. Az állam megadja a segítséget a Tszcs-knek, így oda lépjenek be, a szovjet példa nyomán, a kolhozokba. Községi párttitkár ismerteti, hogy vannak dolgozók, akik a József Attila Tszcs-ből kiléptek, és átmentek az Állami Gazdaságba dolgozni. Ezt lehetőleg meg kell akadályozni, hogy a Tszcs megszilárdítása terén eredményt érjünk el." (1952. február 16. Vb-ülés.) Ez utóbbi csöndes megjegyzés arra utal, hogy az állami gazdaságnak legalább ne járjon a szája a tömegek tömörüléséről, ha nem átall munkaerőt csábítani magához. Pedig az állami gazdaság tagosítási megbízottja még méltányos is volt. Megértette a földtől szabadulni kívánók gondjait, és csalt egy kicsit. így emlékezik: „Ezek az emberek, az újgazdák, összekaparva mindent, kis tanyát építettek a földecskéjük sarkán valahol. Úgy nézett ki, hogy ők berendezkedtek oda tartós gazdálkodásra. Egy epizódra emlékszem: Virágos igazgató egyszer megjegyezte, hogy kereket miért nem építettek alá? Még kellemetlensége is volt ebből a megjegyzésből annak idején. Ők aztán egy idő után megerősödtek. Ezek a földesek. Egy darabig ez jó is volt. De aztán kezdődtek a komolyabb adóztatások. A Rákosi-rendszerben, ugye, elvitték könyörtelenül az utolsó szemet is, ami ki volt rájuk vetve. Azután pedig 1951-ben (vagy 52-ben? nem emlékszem, így volt valahogy) következtek a tagosítások. A gazdaságnak az igazgatója akkor engem bízott meg, hogy őt képviseljem a tagosítási bizottságban. Es én mindennap közvetlenül jelentettem a minisztérium felé, hogy mennyit tagosítottunk be azon a napon. Nem kellett agitálni az embereket, adták a földet nyugodtan le. Egy-kettő kivételével. Ki volt hirdetve, hogy itt meg itt, ezen a részen tagosítva lesz. Körbe lett járva, értesítve volt mindenki: leadhatják a földet. De aki nem akarja leadni, az kap helyette majd máshol. De akik beleestek ebbe a zónába, azok leadták a földet túlnyomó többségben. Nem nagy agitáció kellett. Na, mikor már a minisztérium azt mondta, hogy márpedig most már több földet nem vehetünk át, akkor másnap még jöttek az emberek. Azt mondja: hát az isten áldja meg, hát kilóg a seggünk a nadrágból, hát 132