Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
Odabent
igen nőtt, sőt két nagy kilépési hullám alaposan meg is ritkította őket. Az első hullám az 1953-as fordulat nyomán alakult ki. A József Attila Tsz-ben (52. major) kérdeztem: Ötvenháromban miért léptek ki a tsz-ből?- Tetszik tudni, megmondom. Akkor volt itt az a borzasztó építkezés a tsz-ben. Oszt bizony hatszáz forintot kaptunk egy negyedévre. Most tessék elgondolni: abbul élni! Oszt akkor az ember úgy gondolta, hogy kiveszem a földet, termelek valamit, eladom, oszt pénzünk lesz. Ez volt az igazság. Abból a hatszáz forintból egy negyedévben nem lehetett megélni.- Mit épített akkor a szövetkezet?- Hát itt ezeket az istállókat. Most már bontják." A József Attila Tsz-ben lényegében 10 család maradt bent, s összesen 200 holdat akartak megtartani maguknak, a többit leadták volna az államnak. A szövetkezet részművelésbe adta ki a földet, bárkinek, aki jelentkezett. A csoport - formálisan megmaradt többi tagja az állami gazdaságnál vállalt idénymunkákat. A majorban mindennaposak voltak a súrlódások a tagok, illetve a tagok és az egyéniek között. A községi rendőrparancsnok egy ízben azt javasolta a tanács végrehajtó bizottságának, hogy tegyen feljelentést a járási tanácsnál, „mert az 52. majorban vasvillával fenyegetik a tagok egymást. Előterjesztést tesz, hogy a földműves-szövetkezet által az 52-es majorban fenntartott fióküzletben az italmérést addig szüneteltessék, amíg ott a tsz megszilárdul.'' (1954. április.) A Szikra Tsz-ben is hasonló volt a helyzet. Még 1954-ben is többen ki akartak lépni, és felvetették, hogy az egész tsz-t oszlassák föl. Sokan a cukorgyártól béreltek cukorrépa-területet, s azt művelték a közösben végzendő munka helyett. A szövetkezetben 12 család maradt. Az 1955-ös újabb tsz-szervezési hullámban ismét belépett 19 család. Az elnök így panaszkodott 1955-ben a végrehajtó bizottságnak: „...a Szikra Tsz-en belül eddig az alapszabálynak nem volt semmi értelme, a közös vagyon érdekében eddig senki semmit nem tett, a közös építkezésekért sem tettek semmit. [...JA háztáji gazdaságokban nagy az állatállomány, az is nagyon leköti a tagok munkaidejét, és kevés ereje marad a tsz-hez. Olyan intézkedést kell tenni, hogy csökkentsék a háztáji gazdálkodást, ami leköti a munkaidejüket, és csak a közös munka rovására megy. A közös javakból legyen biztosítva a megélhetése, egy hold háztáji gazdaságból nem tud eltartani annyi jószágot, mint egyik-másik tagnak van. (...) Voltak olyan tagok, akika munkegységet felhígították, és a munkafegyelmet megsértették. M. A. a vezetőség tudta nélkül vállalt fuvart saját zsebére, este pedig udvarolni más községbe lóháton járt. A vezetőség megtudta, megbüntette, és leváltotta a lótól, majd április 30-án önkényesen kilépett és a Mezőhegyesi 22. számú növendékbika-istállónál helyezkedett el, amire szintén felfigyelt a vezetőség, és átírt a gazdaság vezetőségének az alkalmazása ügyében. Ugyanúgy jártunk el Sz. M. esetében, aki a 6. majorban vállalt munkát." (1955. május 26. Vb-ülés.) A kilépés, a másutt történő munkavállalás tehát a szó szoros értelmében dezertálásnak minősült. Még a fegyelmezetlennek bizonyult „munkaerőt" is visszaparancsolták volna a szövetkezet kötelékébe - annyira kevés volt az ember. A háztáji gazdálkodás pedig „a közös munka rovására megy", ezért korlátozni kell. A közös terület művelése olyan önérték, amelyet fölébe kell helyezni a tagok megélhetésének. A szövetkezeti mezőgazdaságnak e nagy dilemmája, amelyre a meg180