Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
Odabent
lépek ki belőle, míg csak ki nem zavarnak, föl nem osztják a földet. Maradtunk úgy. Na, mivel indultunk meg? Avval a nyolc mázsa kukoricával. Azt mindenki beadta. Na, ez egy évig így ment, egy év után aztán kezdtek visszaszéledni, akik kiléptek. Hát hogy gondoljátok, mink beadtuk a nyolc mázsa kukoricát, ez volt a tőkénk, a második. Mondtuk nékik, hogy legalább valamennyit fizessetek be, mert most ti a mi tőkénkre gyüttök vissza." A másik megmaradt szövetkezet, a József Attila egyik régi tagja így emlékezett: Aztán 56-ban, tetszik tudni, sok jószág volt itten, aztán sok azt hitte, hogy most aztán gyerünk, vigyük haza! Hát ugye, a tsz fizetni nem bírt... Tényleg adtak egy pár tehenet a munkadíjunkba, de sok azt hitte, hogy most már azzal ő jóllakik. Hát az a tehén eszik - abból nem lehet megélni. Azért csak dolgozni kell valahol. Akkor aztán az én férjem kint maradt az istállóban éjszaka. Aztán éjjel verik az ablakot. Az uram meg kimén, azt mondja: itt vannak! Kik vannak itt? Hát gyüttek, hogy: hát te még mindég kimész az istállóba etetni? Hát annak a jószágnak enni kell! Az nem tehet arról, hogy Pesten forradalom van. Kiment az istállóba, oszt etette. Akkor bizony reggel úgy szökött haza, hogy nehogy az utcán megverjék. Mert hát voltak ilyen felfogású emberek is abban az időben. Pedig elég szép állomány volt már a tsz-nek akkor - csak hát, ugye, a nép, az el volt keseredve nagyon. Volt itt egy egyetemet végzett agronómus. Ez az ember idekerült, hogy mégis jobban tudja tán mint tanult ember a tsz-t vezetni, mint Jani bácsi, Pista bácsi, Gyurka bácsi - mert nagyon cserélgették itt egymást az elnökök. Mert hát ki tudott itt annyi földdel gazdálkodni? De aztán 56-ban az a megbokrosodott nép ezt az embert elzavarta, mert azt hitte, hogy ha azt az egy embert elzavarjuk, akkor már mindent hazaviszünk a téeszbül. Pedig nagyon jó tudású ember volt." A Szikra Tsz (67. major) idős alapító tagja mesélte: Ötvenháromban nagyon jó termés volt. Én azt mondtam, hogy hát minek lépjek ki, mikor megkaptam az árpábul a munkaegységet, megkaptam a búzábul, kukoricából. Hát volt annyi kukoricám, volt annyi árpám, volt annyi búzám, akkor minek lépjek ki? Azért, hogy aztán megint kiadják énnékem a 3 hold 10 kadrát földet, és akkor ezek után megint ki tudja, hogy hogy vált? Fogtam magam, újbul benne maradtam. Ezerkilencszáz... mikor is volt a forradalom? Forradalomkor én is csak meginogtam. Akkor meg fogtam magamat, kiléptem. Egy évig. Megkaptam a földemet, elkezdtem a földemet vetni. Akkor meg mondták, hogy ha eddig és eddig valaki visszagyün a termelőszövetkezetbe, már mikor a forradalom lerendeződött, akkor nem lesz néki a termelőszövetkezetben megszakítás. Vettem én jó két kis csikót, azokat akkor megint eladtam Medgyesen a piacon. Megyek vissza a termelőszövetkezetbe. A feleségem meg nem akart a végtelenségig engedni. Mondtam neki, ne törődj vele! Akkor nagyon nagy beteg is volt, ugye, kiszaladt a két kórházi költség, a gyulai is, a mezőhegyesi is. Sokat kellett a kórháznak fizetni! De ha termelőszövetkezetben lettem volna, van nyugdíjintézet és van izé, a segélyezés, rendezte volna a kórházat mind a két helyen, nem kellett volna fizetni. Fogtam magamat, el a két csikót, kifizettem a két kórházat, ne legyen teher - visszamentem a termelőszövetkezetbe. Onnantól kezdve termelőszövetkezeti tag voltam." 184