Vági Gábor: Mezőhegyes (1994)
Odabent
1956 és a nagy felfejlesztés között a szövetkezetek gondjai általában a régiek maradtak. Mindegyik tsz patronáló üzemet kapott (a Törekvőt az állami gazdaság, a József Attilát a cukorgyár, a Szikra Tsz-t az akkor állami gépjavító patronálta). A segítség elsősorban gépek és szakképzett munkaerő kölcsönzéséből (gépjavítások) állott. A többi patronálási forma nem mindig ütött be jól, a tenyészállatokat átadó állami gazdaságra például így panaszkodott a Törekvő Tsz küldötte a tanács vb-ülésén: Kaptak ők már az állami gazdaságtól máskor szarvasmarhát és baromfit, és mind a selejtjét adták nekik, a baromfik mind elpusztultak, a szarvasmarha is pozitív volt, és csak megfertőzte a többi jószágot." (40-5/1958. március 4. Vb-ülés.) A szövetkezetek munkaerőhiányánál ekkoriban, úgy tűnik, fontosabb volt, hogy a tagok egyáltalán keresethez jussanak. (A közös művelésre való hajlandóság ugyanis - minthogy önmagában kevés eredményt ígért - nem nagyon nőtt meg.) Ezért a tsz-ek a tanács közbenjárását kérték, s az meg is ígérte például, hogy „... beszélni fognak az Állami Gazdasággal ...az ügyben is, hogy ne idegeneknek adják ki a kukoricaföldet harmadába, hanem a tsz-eknek." (20/1958. sz. Vb-határozat.) Az 1956 és 1960 közötti interregnumban a tanácsi majorokon belüli feszültségek is fennmaradtak, talán némileg még ki is éleződtek. Az egyéniek „gyáva népnek nincs hazája!" felkiáltással bélyegzik meg a tsz-be lépőket, és „ebből az jön ki, hogy a tsz-tagok nem látják, hogy az egyéni paraszt a jövő tsz-tagja, és ha azok így vélekednek, nyilván a tsz-tagok is kicsit keményebben válaszolnak" (felszólalás egy tanácsülésen 1958-ban). A 67. majorban szombatista szekta üti fel a fejét, és - állítólag - bujtogat. A községi párttitkár megkéri a rendőrséget, „hogy a szombatistákat kapják el". Egy 1958 végén kelt jelentés szerint a mezőhegyesi tsz-ekben egy munkaegység 30-40 forintot ért (Törekvő: 29,50 Ft, József Attila: 39,20 Ft, Szikra: 47 Ft). Ezek meglehetősen közepes eredmények voltak akkoriban. Még az utolsó szervezési hullám előtt felvetődött, hogy a kis szövetkezeteket egymással egyesíteni kéne (például a Törekvőt a Szikrával). Az is előfordult, hogy amikor a Törekvő Tsz elnöke a járási tanácshoz fordult hitelért, azt a választ kapta, hogy a tsz „előbb-utóbb úgyis az állami gazdasághoz fog kerülni". Az 1959-1960. évtől, a teljes kollektivizálás után Mezőhegyesen még mindig három termelőszövetkezet volt: megmaradt a Törekvő és a József Attila, alakult egy új tsz a 47. majorban (Rákóczi Tsz), míg a Szikra Termelőszövetkezet „eltűnt" a községből - egyesült a mezőkovácsházi Dózsa Tsz-szel. Ez valahogyan így történt: „- Akkorára már a fölső szervek, a megye, a járási tanács meg a pártbizottság beavatkoztak a kártyába. Most már a Szikrát nem hagyhatjuk. Hát itt éhhalál történik, ha így megy tovább. Mert itt nem fognak tudni annyit termelni, hogy az államnak eleget tegyenek, de még annyit se, hogy hát az asztalra legyen nekik. Ezt össze kell hogy csatoljuk. Akkor úgy volt, hogy a mezőhegyesi Törekvő Termelőszövetkezettel csatoljuk össze. Annak az elnöke meg nem akarta, nagyon úgy nézett ki a dolog énszerintem, hogy majdnem kötelezték, hogy segítse a Szikrát. Na oszt a fölső szervek akkor inkább a kovácsházi Dózsához orientáltak bennünket. De itt volt megint a bukfenc: ezt meg a mi elnökünk nem akarta. Mikor gyütt a gyűlés, azt mondja, lehetséges, hogy arra orientál a Dózsa, hogy összecsatoljon bennünket, 185