Valuch Tibor (szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben (’56, 1995)
III. Többségi hatalom - kisebbségi társadalom
Balia László a cikksorozat második darabjában az immár definiált „kategória" egyedül vállalható hagyományairól próbálja meggyőzni az olvasót: . .elődeinket nagyon rossz helyen keresték, akik úgy vélekedtek, hogy azoknak a munkásságát folytatjuk, akik előttünk ezen a földrajzi területen magyarul írtak (...) ha mindenáron hagyományok után kutatunk (elődeink T. I.) sokkal inkább azok a szerzők, akik ugyancsak szovjet magyar íróként a mieinkkel teljesen azonos ideológia alapján, ugyanazon esztétikai elvek szerint, egységes csoportba szerveződve tevékenykedtek a Szovjetunióban a két világháború között, a második alatt, s még egy ideig utána is."6 A Kovács Vilmos és Fodó Sándor, valamint a Forrás Stúdió köré csoportosuló nem túl nagy számú, ám szellemi hatásában mégis figyelmet érdemlő baráti társaság szétzúzása nem okozott nagy gondot a hatalmi apparátusnak. Az elnyomó szervezet nem akart számolni azzal, hogy a sérelmek orvoslása nélkül képtelen lesz megoldást találni a magyar kisebbséget foglalkoztató problémákra. Igaz, ilyen szándéka nem is volt. 1972 májusában a Forrás Stúdió ellenében, később annak „pótlására" megalakult a Kárpáti Igaz Szó működtette Területi József Attila Irodalmi Stúdió. Az egyik visszaemlékező szerint: „A Forrás néhány tagját szívesen látták volna az új szervezetben, másokat viszont nem. Hamar rájöttünk, ez szakításhoz vezetett volna a Forráson belül, így mindnyájan távol maradtunk."7 A hetvenes évek második fele a mozdulatlan idő történelme, a magyar szellemi kibontakozáson munkálkodók csapata szétszórva. Látszólag természetesen minden rendben van: az új irodalmi stúdió több tucat „toliforgatót működtet", rendszeresen megjelennek a Kárpáti Igaz Szó versekkel, prózával teli Lendület és Neon című mellékletei, de mindez mintha légüres térben, süketítő csöndben történne. Az évtized vége felé azonban a stúdiótagok, igaz, egyelőre „termelési kirándulások" formájában, ismerkedni kezdenek a maszkírozott valósággal, s kezdenek rendszeressé válni az író-olvasó találkozók. 1984-ben Beregszászon megalakult az Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub, 1987-ben Ungváron pedig a Nyelvművelők és Irodalombarátok Drávái Gizella Köre. (Drávái Gizella regionálisan nagy hatású beregszászi tanárnő, tankönyvíró T. I.) Ezt követően Gáton a költő szellemi hagyatékának ápolására megalakult a Kovács Vilmos Irodalmi Kör, Péterfalván a Móricz Zsigmond Irodalmi Klub, majd két művelődési kör: Nagyszőlősön a Bartók Béla, Técsőn pedig a Hollósy Simon nevét viselő. E távolról nézve szerénynek tűnő szerveződések túlmutatnak önmagukon: jelzik, hogy a kárpátaljai magyarság életösztöne s az a képessége, hogy sorsát önmaga alakítsa, nem szenvedett tragikus, megmaradását megkérdőjelező törést. Szervezni kezdte magát a szigetekben és a szórványokban élő magyarság is. 1989-től, hosszú, kényszerű szünet után az aknaszlatinai szülők áldozatos hozzájárulásával ismét működni kezdett a város önálló magyar középiskolája. A szórványokban élő, iskolákkal már régóta nem rendelkező felső-tisza-vidéki magyarság pedig „vasárnapi iskolák" indításával az anyanyelv fakultatív oktatásával próbálta és próbálja pótolni a hiányzó magyar iskolát. A körök, klubok, tanfolyamok fontos honismereti és hagyományápoló tevékenységet fejtenek ki. Ezek az állami beavatkozástól és hatásoktól mentes közössé-268