Zalán Vince (szerk.): Filmkultúra 1965-1973, Válogatás (1991)
Mérleg - Szörényi László: Játékos Petőfi-passió (Petőfi 73)
regyházi futáshoz; a harcot dacosan tovább is vállaló további szakaszokra itt nem volt szükség, későbbi, a tényleges halál küszöbén fogant vers, mint a Szörnyű idő... pedig nem illett volna a film koncepciójába, hiszen a világforradalmi összefüggések helyett az egyedül maradást jelöli meg a bukás okául. A filmbeli Petőfi halálában pedig az a fontos: Európa csendes, újra csendes, Elzú gtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesült és Szabadságát nem vívta ki. Nincsen tehát értelme annak, hogy 1848/49 valóságát, Petőfi életének tényeit, sőt akár eszméinek értékét közvetlenül számon kérjük a filmtől. Hiszen mindez csak a rítus nyersanyaga. Különben milyen történelmi megfelelőjét találhatnánk a menzán lejátszódó jelenetnek, ahol az aszkéta forradalmiság és a „fogyasztás” hívei csapnak össze, Che-allúzióval is erősítve érveiket? Vagy ahol a nemzetiségi villongások is fordított előjellel kezdődnek, amennyiben az imént győztes forradalmárok egy része támad a „rácra”, „tótra”? Még nagyobb nehézséggel járna a szuggesztív tizedelési jelenetet egyeztetni a szabadságharc eseménynaptárával, hiszen nyilvánvaló, hogy Bem és társai nem ebben a formában torolták meg a fegyelmi vétségeket. Kisebb-nagyobb mértékben ugyanez áll a történelem valamennyi felidézett helyére: még a látszólag szó szerinti, dokumentális hűséggel idézett helyek is alapjukban véve deformáltak. Rituális játéknak fogván fel tehát a filmet, a következő fő részekre tagolhatjuk (leszámítván a szereplők előjátékként megoldott bemutatását és a két közbeszőtt ankétot): 1. A Forradalmár-Vezér teljes azonossága a Néppel és forradalmár társaival (március 15., bál és esküvő). 2. Meghasonlás a forradalom vezérkarában (vita a szerkesztőségben, vita a forradalmi hadseregről). 3. Meghasonlás a Vezér és a Nép között (a szabadszállási kudarc). 4. Nép és Vezér egységének helyreállítása egy Áldozat (Lamberg megölése) vállalásával. 5. A forradalomból kivált vezető réteg egyedül marad (a békepárt és a radikálisok látványos szócsatája; Petőfit be sem eresztik). 6. Forradalmárok és Nép összhangja még egyszer helyreáll (függetlenségi nyilatkozat, máglya). 7. A vezetők és a Nép véglegesen szembekerülnek (kivégzés). 8. Az egyedül maradt Vezér mártíriuma. A film hajtóereje tehát a néppel alkotott forradalmi egység és az egység megbomlásának dinamizmusa. Ebben a váltakozó előjelű és erősségű erőtérben bontakozik ki a Forradalmár drámája. A film nem boncolja a harc másik résztvevőjének, az ellenségnek a szerepét; a forradalom belső ellentmondásaira összpontosít, azaz főleg a belső árulásra, a vezérkar egy részének elszakadására a forradalmi tömegektől; a megoszlásra és a szűk látókörű nemzetieskedésre. Ha ezek az ellentmondások felülkerekednek, a forradalom saját magát oltja ki. Érdekes volna megvizsgálni, hogy a rendezőiírói elképzelésen túl a film végleges kialakításához mennyiben járult hozzá a happeningben részt vevő fiatalok történelmi, világnézeti tudatosságának minősége - a közbeszőtt ankétok erről csak részben tájékoztatnak. Kétségtelen viszont, hogy 48/49 anyagának rituális játékként való deformációja drámai megvalósításra sokkal kínálkozóbb bizonyos krónikás modornál, és Petőfi élete is, főleg Az apostol tükrében tekintve, magától ajánlkozik mirákulumjátékszerű feldolgozásra, a Tánüskodás-Viaskodás-Vértanúság hármas szerkezeti tagoltságával. Valahányszor a film alkotói maradéktalanul éltek saját lehetőségeikkel, azaz kiaknázták a rituális stilizációt, magas művészi szinten, töretlen jelképi erővel sikerült megvalósítani elképzeléseiket. Az első, feltétlen azonosulásra épített szerkezeti egységet szándékos anakronizmussal idekötött bál és házasság zárja: a politikai siker a szexuális kiteljesedés jelképébe oldódott. A kezdeti konfliktuscsoportot Lamberg rituális széttépetése oldja meg: igen ötletes a Karaffa-drámatöredékből kölcsönzött igazoltatás. A máglyajelenet és főképpen a tizedelés olyan szerencsés egységben valósítja meg a happeningjclleg által megkövetelt sajátos lazaságot és a szerkezet követelte szűkszavú, tömör balladái előadásmódot, hogy művészi erőben csupán a tökéletesre sikerült végső jelenet, a futás és a halál múlhatja őket felül. Ám e felsorolt jelenetek kivétel nélkül a Vezér és a Nép azonosulásának pillanatait örökítik meg. Azonosulást a győzelemben, örömben, támadásban és menekülésben, örömmámorban és a halálban. A meghasonlásokat, szembesüléseket, szembenállásokat bemutató jelenetek azonban legnagyobbrészt verbalizmusba fulladtak. A szerkesztőségben, a vezérkarban, a debreceni országgyűlésen lezajlott viták többnyire 124