Zeidler Miklós szerk.: Trianon (Nemzet és emlékezet, 2008)
Tudományos emlékezet - Az emlékezet históriája
Ebédosztás a menekülteknek a Nyugati pályaudvaron, 1920 ségnek van elsődleges szerepe. Ezt a meggyőződést igen sokan szólaltatták meg a két világháború között Babits Mihálytól Illyés Gyuláig, és talán éppen az első költő adott neki klasszikus megfogalmazást Hazám! című költeményének A? igazi ország címet viselő szakaszában: Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat! Oly hazáról álmodtam én hajdan, mely nem ismer se kardot, se vámot, s mint maga a lélek, oszthatatlan. Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat, mely nem szorul fegyverre, se vértre, mert nem holt rög, hanem élő lélek. Galamb álom! s rókák rágtak érte, odú féltő kapzsi szenvedélyek. Az én álmom sohse legyen róka! Az én tanyám’ magassága védje! Lelkem madár, tág egek lakója, noha mindig visszajár fészkébe. A haza fogalomköre a „trianoni irodalom” következtében bizonyos mértékig átalakult, és ennek révén kétségtelenül megújult, megerősödött és gazdagodott. A Babits és Kosztolányi, József Attila és Illyés Gyula, Kós Károly és Reményik Sándor által képviselt új nemzeteszme ugyanakkor nem járt együtt elzárkózással, nem vezetett a kulturális izoláció kísérletéhez. Ellenkezőleg, irodalmunkban talán sohasem volt olyan erős a középeurópai összefogás gondolata, a dunai népek együttműködésének vágya, mint éppen Trianon után. Ez a gondolat nagy történelmi hagyományokra épült: Kossuth Lajos és Teleki László eszmei örökségére, Ady Endre és Jászi Oszkár ideáljaira. A dunai együttműködés eszméi erősödtek fel a román írókkal kapcsolatokat kereső Babitsnál, a szerb irodalommal ismerkedő Kosztolányinál vagy éppen a szlovák és román költőket fordító József Attilánál, aki különben a közép-európai kiengesztelődés időtálló vallomását tette A Dunánál című versének zárószavaiban: ...En dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. Az emlékezet históriája 883