Zöllner, Erich: Ausztria története (Europica varietas, 1998)
V. A késő középkor (1246-1526). Ausztria mint a Habsburgok "családi birtoka"
AUSZTRIA ÉS BURGUNDIA. HÁBORÚ FRANCIAORSZÁGGAL ÉS MAGYARORSZÁGGAL A hetvenes évek elején, amikor a császár egy időre ismét konszolidálta helyzetét, az Ausztria-ház politikájában emelkedni kezdett Nyugat-Európa jelentősége. A Nyugat felé forduláshoz a közvetlen lökést a tiroli és az előföldi fejlemények adták. Kormányzásának első éveiben a bőkezű, életvidám Zsigmond főherceg nagy népszerűségre tett szert. Az Albert-birtokok jogáról hamarosan lemondott, hogy annál erélyesebben lépjen fel tiroli tartományúri érdekei védelmében a brixeni püspökséggel szemben. Kapóra jött neki, hogy Nikolaus von Kues (Nicolaus Cusanus) püspök, aki számos tudományágban kiváló képességekkel rendelkezett, a kormányzás terén tehetetlennek bizonyult, és a lakosság sem kedvelte túlzottan. Amikor a püspök fegyverrel kergette ki kolostorukból a sonnenburgi apácákat, akik egy vitás bírósági ügyben a herceghez fordultak, és túlságosan kezdte hangsúlyozni azt a sokáig mellékesnek tűnő tényt, hogy Tirol hatalmas területei hűbéri függésben vannak a püspökségtől, Zsigmond erőszakhoz folyamodott. 1460-ban Bruncekben rajtaütött a püspökön, s kikényszerített tőle egy nyilatkozatot, amelyben a püspök lemond a vitatott területekről; szabadon bocsátása után a püspök visszavonta nyilatkozatát. II. Pius pápa (Aeneas Silvius Piccolomini) interdiktummal sújtotta Tirolt, a helyi papság azonban ezt nem nagyon vette figyelembe. Súlyosabb következményekkel járt a herceg ellenségeihez intézett felhívás, hogy kaparintsák meg birtokait, mert a svájciak, akárcsak IV. Frigyes kiátkozása idején, most is hódításra használták fel az alkalmat: a Felső-Rajnától délre eső terület utolsó nagyobb birtoka, Thurgau ekkor veszett el végleg a Habsburgok számára, akiknek csak a Frick völgye maradt meg, Laufenburg városával együtt. A püspök és a pápa halála (1464) után Zsigmond feloldozást nyert az átok és a kiközösítés alól. A tartomány konszolidálódott, s a herceg hamarosan ellentámadásba lendült. 1474-ben a rendek hozzájárultak egy törökadó bevezetéséhez, amit most a püspöki területekről is beszedtek. A svájciak azonban továbbra is sok nehézséget okoztak, és Zsigmond úgy érezte, nem nagyon tud ezekkel megbirkózni. Szövetségest keresett tehát, s azt azokban a felemelkedő burgundiai hercegekben vélte megtalálni, akik Németország és Franciaország határvidékén - a lehetőségeket kihasználva szerencsés családpolitikájuk révén - számos birtokot állammá fűztek össze. Ez az állam, amelyik azonban még nem tudta elszakítani a szomszéd birodalmakhoz fűződő hűbéri kötelékeit, két területből tevődött össze (ráadásul közéjük ékelődött Lotaringia hercegsége): a kisebb óburgundiai vagy „felföldi" részből és a nagyobb (német)alföldi részből, amelyik Artois grófságától és Flandriától egészen Frízföldig húzódott. 1465-ben a kissé nehézkes Jó Fülöp herceget, az Aranygyapjas Rend megalapítóját tetterős fia, Merész Károly követte a trónon. Nem titkolt célja volt, hogy létrehozza a területileg zárt, szomszédaitól teljesen független burgundiai királyságot. Zsigmond a burgundiaival való együttműködés révén harapófogóba akarta fogni a svájciakat; állandó pénzszűkében lévén a St. Omer-i szerződésben (1469) zálogba adta Károlynak a Sundgaut, Pfirt grófságát, Alt-Breisachot és a Fekete-erdőt. Károly azonban semmiféle tényleges segítséget nem nyújtott a Habsburg uralkodónak a svájciakkal szemben. Zsigmond ezért szorosabb dinasztikus kapcsolatok segítségével próbálta hathatósábbá tenni az együttműködést. Merész Károlynak nem született fiú örökö118