Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994 (1994)
1973
-Jelenleg két dolog izgat. Hogy Sárának tetszszen egy jelenet, amit a helyszínen összehozok, és végül rábólintson: „rendben van, fel lehet venni”. És hogy harmadnap Rózsa János (aki a filmet vágja) elfogadhatónak tartsa a musztert. És sajnos az is izgat, hogy ne lépjük túl a költségvetést. .. Ez nem az a pillanat - egy forgatás közepén -, amikor az ember hosszú távon filmművészetről, modernségről, bármiről gondolkozni képes. A filmcsinálás abból áll, hogy az ember megkér néhány másik embert: segítsék elmesélnie azt a történetet, amit szeretne. Eleve el kell döntenie, kire akar hallgatni. Mert aztán - meg közben - sokan sokféle bölcsességet mondanak. De filmcsinálás közben semmi más nem szabad érdekelje, mint annak a néhány embernek a nagyon szigorúan kemény és könyörtelen véleménye, akikről elhatározta, hogy hallgatni akar rájuk. Azok jelentik a színvonalat, az igényességet. A közönség igényességét és az én igényességemet. Minden más, ami később, a film befejezése után következik — siker, bukás —, szerencse meg rengeteg más dolog függvénye. Erre ilyenkor gondolni sem szabad.- Ha saját, készülő filmjét nem méricskéli, nem hasonlítgatja is hozzá - nyilván pontos képe van arról, hogyan áll, merre tart a világfilmművészete?-1961-63 körül, mikor kijöttünk a főiskoláról - azzal a bizonyos „naprakész filmműveltséggel” -, tudtuk, mi a divat, kikjelentik a modernséget a világ filmművészetében. Ma jobban érdekel, kijelenti az igazságot, tehát a korszerűséget. Több mint kétezer film készül évente. Nagyon sok rendező, nagyon sok stílus, irányzat jellemzi ezt a kétezer filmet. S ha ebből egy évben kettő úgy sikerül, hogy igazán maradandó alkotás lesz, már hatalmas eredmény. Furcsa dolog, hogy a kétezernyi rendező filmjeiből az igazságot - olyan szinten, ahogyan az ember a gondolkodóktól elvárja-Bergman, Bunuel, Fellini, Wajda filmjei szoktákjelenteni számomra. Amiből következik, hogy az ő más-másfajta, önmagukhoz konzekvens stílusuk jelenti a korszerűséget is, nem az évente felbukkanó új meg új stílusdivatok. A névsorom persze nagyon önkényes, hiányos és végiggondolatlan (rögtön hozzátehetném Resnais, Romm, Kuroszava és sok más rendező nevét), de végül is ők az igazi alkotók a mai filmművészetben - a többi kétezer rendező közül, akik a jó és kevésbé jó filmeket gyártják. De az említettek úgy alkotók, ahogyan a nagy író vagy költő - író, költő.- Azt mondta: „az ő más-más, önmagukhoz konzekvens stílusuk a korszerű”. Tehát végül is visszakanyarodtunk oda, amiről végig beszéltünk saját, most készülőfilmjével kapcsolatban is, s amire tulajdonképpen az összes kérdésem vonatkozott: milyen módon, milyen komponensek révén igyekszik fokról fokra kialakítani a saját, egyre karakteresebben felismerhető, egyéni stílusát...-Filmjeimben emberekről szeretnék mesélni olyan történeteket, amelyekről azt hiszem, hogy a nézőnek valami tapasztalatot, ha úgy tetszik, segítséget adhatnak a maga életéhez. De hogy saját stílusom volna? Bár igaz lenne. Sajnos, egyáltalán nem érzem úgy, hogy kitaláltam volna a magam stílusát. (Ha valaki felfedezi a filmjeimben ilyesminek a nyomait, annak persze őszintén örülök.) Nagyon komolyan nézem mások filmjeit, és tudok rendezőket, akiknek valóban felismerem a sajátosan egyéni stílusát, de sajnos, én ilyesmivel egyáltalán nem büszkélkedhetem. Azt hiszem, tudom, mitől nagy rendező Bergman, és mi mindent közöl velem a világról Fellini. Úgy érzem, megvan az a mérce, ami nem tűr meg semmiféle könnyed esztétizálást. Nem látok semmi különleges értéket abban, ha valaki meghatározott utcákban vagy helyszíneken játszatja a történeteit. Abban látok értéket, ha egy film az emberi kapcsolatok elemzésének olyan mélységéig jut el, ami engem felvilágosít dolgokról, tapasztalatot jelent számomra, feloldja bizonyos komplexusaimat, segít az életben... Különben is csínján kell bánni az értékelésekkel, pláne a jóslatokkal. A magyar filmben is előfordult, hogy a bemutató idején mindenki egyhangúan elutasított egy filmet, aztán három évvel később vitathatatlanul kiderült, mennyire méltatlanul. (Az így jöttémre gondolok.) Holott ott valóban elkezdődött egy filmstílus... (Filmvilág, 1973. 6. szám) 260