Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994 (1994)
1977
kérdezzekvissza a talán szerénytelennekható, de számomra fontos példával. Miről szól Bartók Concertója? Nehezen tudnám pontról pontra elmondani, pedig naponta hallgatom, immár évtizedek óta. Mástjelent számomra délután és mást éjszaka; mást, ha boldog vagyok, és mást, ha dühös. De nem tudom egy Cézanne- vagy egy Csontváry-képről sem elmagyarázni szóban, hogy „miről szól”, vagy „mit jelent”. Mert nincs „cselekménye” a szó irodalmi értelmében. — Mégis: mi a másfél órás film kerete, szerkezete?- Van egy fiatalember, akinek tudatában a valóság és álom, valóság és költészet és vágy egyszerre van jelen, egymással kölcsönhatásban. Az ember anyag, megterhelve tudattal. Az embernek tudata is van, megterhelve anyaggal. Tudomásul veszi a világot, de azt meg is akarja változtatni. Ennek a változásnak vannak örömei és fájdalmai; a folyamat örökös bomlás, alakulás, változás. Az anyagnak is, a tudatnak is örökösen változnia, cserélődnie kell. Nem igaz, hogy ugyanaz az ember vagyok ma, aki voltam húszéves koromban. Az a néhány idézet, ami a filmben „narrátorszövegként” elhangzik-József Attilától, Nagy Lászlótól, Engelstől -, inkább csak hangulati elem, ami része a tudatnak. A fiimi valóság az, ami ebben az emberben belül lejátszódik. A tudatába égett öreg parasztarcok valósága, ami kötelezi őt - s minket. S a fogékony állapot képessé teheti arra, hogy felismerje: új emberek és új tárgyak veszik körül... Ezért merészeltünk olyan filmet csinálni, hogy egy elhivatott fiatalember elveszíti beszélőképességét, és dadogva ismerkedik a szavakkal. Valaki, aki sok mindenen túljutott, mindent vállal. Önmagát is, saját alteregóját is, a maszkot is. Vállalja a falut, a várost, a kort, az országot... A film szerkesztésmódja az aszinkronitás és ellenpontozás. Általában ellenpontban van a kép a hanggal; kivéve néhány pillanatot, ahol harmonizál. De mindig egyszerre több húrnak kell megszólalnia. S ehhez - úgy éreztem - nincs szükség valamilyen gyermeteg dajkamese-cselekmény attrakciójára. Itta kép attrakciójának kell hatnia. Egy ezer ránccal szabdalt arc, amit hosszan elnézünk, s ami mögötte megjelenik, egy sors. Ez engem jobban érdekel, mint bármilyen „sztoris film”. (Hadd tegyem hozzá mindjárt, hogy nézni szívesen nézem a cselekményes filmeket, csak csinálni nincs már kedvem. A sztoris film arra kér, hogy nézd; ez a másik fajta arra, hogy lásd.) Egyébként egy futballmeccsnek sincs meséje, csak attrakciója. Attól foci a foci. S mégis kivált érzéseket, indulatokat. De egy Rimbaud- vagy egy Nagy László-versnek sincs cselekménye. Attrakciója van a maga műfaján belül. — Milyen hasonló filmnyelvi törekvéseket ismer itthon vagy külföldön? — Örömmel nézek mindent, ami arra törekszik, hogy önálló film legyen. Például Huszárik Zoltán legújabb rövidfilmjét vagy Tóth János kinematografikus poémáit. De láttam hasonló igyekezetét egy grúz filmben is néhány éve, s hallottam, hogy Tarkovszkij is errefelé tapogatódzik. (Az ő utolsó filmjét sajnos nem láttam.) De hát a filmnyelv annyira dinamikusan fejlődik, hogy mindez alighanem benne van a levegőben; bár a domináló irányzatoktól mindenütt kissé távolabb esik. A filmnyelv autonómiája azonban előbb-utóbb mégiscsak létrejön majd.- Filmes pályájának két markáns vonulata: a direkt dokumentarizmus - mint az Özvegy Farkasné vagy a Soroksári út 160.-típusú, nagy hatású, országos visszhangot keltett tévéfilmjei-, valamint a Sámán ban legtovább vittfilmnyelvi kutatás. A dokumentumfilmek készítésénél marad valami belső hiányérzete, ami ilyen szokatlan, fáradságos és évek munkáját igénylőformanyelvi kísérletekre ösztönzi?- A dokumentumfilmek kényszerítenek erre. A valóság. A riport- vagy dokumentumfilm önálló, teljes műfaj. Ha nincs sikerem egy játékfilmmel, a tévé-dokumentumfilmezés mindig helyrebillent, mert a legkedvezőtlenebb adásidőben is megnézi vagy hatszázezer ember. A műfajnak tisztázott eszköztára van, s azzal az örömmel is eltölt, hogy hatni tudok, valamilyen konkrét ügyben tenni, segíteni tudok esetleg vele. Az úgynevezett játékfilm műfajában - minden belső bizonyosság ellenére - a keresés fázisában vagyok; csak az igény biztos, hogy szeretnék adekvát lenni önmagámmal. A tévé-dokumentumfilmezésből mint kiapadhatatlan kútból meríti az ember minden témáját. Teljes értékű eszköz arra, hogy az ember - publicisztikai igénnyel - felmutassa a társadalmat. Az filmpublicisztika - ez a másik művészet szeretne lenni. (Filmvilág 1977. 6. szám) 359