Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994 (1994)
1993
vált számomra is, hogy a rendszer reformokkal nem megváltoztatható. Innen nézvést a Nincs idő „a hetvenes évek társadalmi szerkezetének legpontosabb tükre” - amint Bíró Yvette mondta volt róla-; a börtönigazgató parabolája mindenki számára egyértelmű volt, azt hiszem. Ugyanígy a Küldetés vagy a Béres-film a hetvenes évek közepén, amely már arról szólt, hogy maga az emberi élet van veszélyben. A Küldetés a csontvázig lemeztelenítette a rendszer szerkezetét, s már a hetvenes évek közepétől úgy láttam, nem ott válnak kétfelé a dolgok, hogy valaki a párton belülről vagy kívülről igyekszik változtatni a tarthatatlan állapotokon, hanem ott, hogy próbál vagy nem próbál demokratizálni. Mindenféle ellenzéki politikai áramlat közös frontban volt akkoriban, függetlenül a párttagságtól. Kezdettől voltak tisztességes emberek itt is, ott is. Furcsán alakult az életem, amiért korán felismertem: a sztálini, majd posztsztálini rendszernek balról is volt ellenzéke. Nagy Imre számomra balról ellenezte a sztálinizmust, és Bibó István is a baloldali eszmék nevében kérte számon a rendszeren az emberi értékeket. Természetes volt elmennem Monori erdőre, a későbbi liberálisok összejövetelére éppúgy, mint Lakitelekre, a nemzeti demokraták közé, avagy Kecskemétre, a baloldali reformerek műhelyébe. Mindenütt régi barátaimmal és eszmei-erkölcsi szövetségeseimmel találkoztam. Bárki elolvashatja nyomtatásban is megjelent monori vagy lakiteleki felszólalásaimat: mindig a baloldal eszmei értékeihez kötődtem, és kimondtam, hogy a sztálini és posztsztálini rendszereknek semmi közük sincs a szocializmushoz. A lakiteleki sátorban is világosan elmondtam: a rendszeren a valódi szocialista értékeket kell számon kérni. Mindig Dózsa mellett dobogott a szívem, és nem a Werbőczyé mellett. A mindenkori hatalommal szemben a hatalomból kirekesztettek oldalán éreztem és gondolkodtam, s mindegy volt, hogy ez filmen Dózsa György, egy börtönbe zárt forradalmár avagy egy világháborúba hurcolt magyar parasztbaka alakjában elevenedett meg: mind a magyar baloldali szellemiséghez kötődnek... Ami mármost a pillanatnyi, fragmentálódott politikai közéletet illeti, kezdettől jelenlévőként tanúsíthatom, hogy mindhárom politikai műhelyben jelen voltak érvényes szellemi és emberi értékek. Tőkei Ferenc vagy Bihari Mihály művei, Pozsgay Imre merész reformkísérletei ugyanolyan értékek voltak - és maradtak — számomra, mint a nemzet ügyei iránt leginkább elkötelezett író társaiké; avagy mint az európai értelemben vett szabadelvű eszmerendszerhez kötődőírókés gondolkodók művei. Ugyanolyan izgalommal olvastam Tőkei Ferenc Kínai elégiaelméletét, mint Konrád György szamizdat regényét; nem is beszélve Nagy László szívemből szóló verseiről. Valamennyien összetartoztunk. Összetartott bennünket az értéktisztelet, a történelmi felelősségtudat, az egymás gondolatai iránti nyitottság s az a tudat, hogy valamennyien demokraták vagyunk; és lényegtelen, hogy ki nemzeti liberális vagy szocialista demokrata. Ez mellékes volt. Közülünk ki jobban kötődött József Attilához, más Babitshoz; egyikünk inkább Nagy Lászlóhoz, másikunkPilinszkyhez; mindez keveset számított, mert az alapkérdésekben életre-halálra összetartoztunk. És máig állítom, hogy a magyar értelmiségieknek ilyen tudatos és felelős összetartozása nélkül nem lehetett volna végrehajtani a vér nélküli átmenetet. Mert ebben soha nem volt véleménykülönbség közöttünk, hogy a rendszert véráldozat nélkül kell lebontani.- A másik ember című filmed elkészülésének dátuma 1987. Nem kis meghökkenést keltett, majd csaknem tüntetésbe átcsapó ünneplést, amikor az 1956-ot egyértelműen forradalomként felidézőképsorok peregtek a mozivásznon...-Még a Kádár-rendszer teljhatalma idején A másik emberben világosan forradalomnak, szabadságharcnak ábrázoltam ’56 októberét, s az egész film alapgondolata a másik ember iránti tisztelet. A hősöm azt vallja, hogy kötelességünk még azokat is embernek tekintenünk, akik bennünket nem tekintenek annak. Az abszurditásig teljes megfogalmazása - és ars poeticám összegzése - ez annak a felismerésnek, hogy mindenekelőtt ember vagyok, minden más csak az után. Idegen tőlem mindenféle gyűlölködés, előítélet vagy - B. Nagy László találó kifejezését kölcsönözve - a tekintetnélküliség logikája. Úgy gondoltam, hogy segíthetek az akkor már érlelődő rendszerváltáshoz hozzátenni bizonyos emberi szempontokat. A belső és külső szabadságharcom során eljutottam addig a felismerésig, amit Tolsztoj úgy fogalmazott meg: „A madár 698