Popp József - Oláh Judit (szerk.): Az EU közös agrárpolitikája és a magyar vidékfejlesztési program (Budapest, 2016)
A Közös Agrárpolitika 50 éve
déki tájkép megőrzésével vannak elfoglalva. Sokan arra is felhívják a figyelmet, hogy a szabad kereskedelem tönkreteheti az ázsiai kisgazdaságokat. Pedig a világ elegendő jó minőségű termőfölddel rendelkezik a népesség élelmiszer-szükségletének kielégítéséhez. Az EU a természeti erőforrások megőrzésére, illetve növelésére törekszik a 21. században, ami nagyobb agrártermelési és környezetgazdálkodási felelősséggel párosul. Az EU-ban az árutermelő nagygazdaságok hozzájárulnak a világ növekvő élelmiszer-szükségletének kielégítéséhez, fontos gazdasági szerepet játszanak a vidéki térségek életében, környezetvédelmi szempontból pedig a trópusi őserdők megmentését szolgálják (az emelkedő élelmiszerkínálat ugyanis közvetett módon csökkenti az őserdők mezőgazdasági termelés céljából történő kiirtását). A nagy árutermelő gazdaságok jövője az EU-ban is az agrárkereskedelem további liberalizálásától függ. A kisgazdaságok támogatása a vidékfejlesztési politika keretében pedig nem veszélyezteti az agrárkereskedelem liberalizálását, mivel ezek a táj karbantartását, valamint meghatározott területek nem agrárjellegű (pihenés, szórakozás, sport) hasznosítását célzó közvetlen támogatások. Az EU-ban a magas agrártámogatás ellenére sem jött létre a kívánt vidéki tájkép. A közvetlen jövedelempótló támogatás hozzájárul a táj karbantartásához, sőt a táj újjáépítését is előmozdíthatja. Bár említést érdemel, hogy a látványos tájkép kialakítása inkább az életminőség kategóriájába tartozik (pozitív externália), mintsem a globális környezetvédelemhez. A biogazdálkodás is hozzájárul a tájépítéshez és fontos szolgáltatást jelent azoknak a vásárlóknak, akik a biotermékek áraiban elismerik a munkaerő magasabb költségét. Mindenesetre óvatosan kell megítélni a tájvédelmi programok támogatását, amelyek elsősorban a hátrányos termelési adottságokkal, de természeti szépségekkel és gazdag tradícióval rendelkező régiók népességmegtartó erejét növelik. Annak ellenére, hogy a tájvédelem nem igazán agrárpolitikai feladat, beilleszthető a földhasználati politika rendszerébe (Avery, 1997). Az Agenda 2000 kiemelten kezelte a vidék fokozott támogatását. Mérlegelés tárgya, hogy ésszerű támogatással mit érhetünk el vidékfejlesztés címén. Meg kell jegyezni, hogy világviszonylatban sem sikerült komoly eredményeket felmutatni vidékfejlesztési politikával. Az agrártérségek népességmegtartó képességének erősítésére való törekvés nemes cél, de nem tudja megakadályozni — csak lassítani — a vidék lakosságának elvándorlását a városokba. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség vidékfejlesztésre, de a realitás talaján kell állnunk a lehetőségek és a várható eredmények vonatkozásában. Az EU-ban az árutermelő gazdaságokat érinti a legjobban a földárak alakulása a jövőben. A mezőgazdasági támogatások egyenes következménye a magasabb földár kialakulása, ugyanis a jövedelem garantálásával csökken a kockázat és emelkedik a 14