Cieger András (szerk.): Hazádnak… A hazaszeretet nagy képeskönyve (Budapest, 2007)
"Én sem leszek rosszabb nála"
Ady Babits Mihállyal „Én sem leszek rosszabb nála" hét elkendőzni. Később aztán, miután a két háború közti irodalomtörténet-írás kezdte elismeri Ady nagyságát, a kanonizált költői életmű lassanként minden forradalmi mozgósító erejét elveszti, érinthetetlen múzeumi tárggyá fakul. A negyvenes-ötvenes években felkerül Petőfi Sándor és József Attila mellé a forradalmi költők tablójára, természetesen az életmű megfelelő darabjainak kiemelésével (és a nem megfelelők szemérmes elhallgatásával). A szocializmus évei alatti általános értékelést jól jelzi a kultúrpolitikai ügyekben mindenható Révai József kijelentése: „Mert Ady tragikuma [...] az volt, hogy nem tudta megtalálni a helyes választ azokra a kérdésekre, melyekre a bolsevizmus adta meg a választ.” E „tévedésével”, valamint dekadens elhajlásaival együtt is reprezentatív költője lett ennek az érának, és a ma élő Ady-kép is sokban e korszak hordalékait őrzi. Egyedi, különc költészete és nyelve ma közkeletűvé lett általános fogalmakkal mosódik össze, utánozhatatlanságát éppen utánzóinak hada tette nyilvánvalóvá. Költészetét tárgyilagosan szinte képtelenség értékelni, személyiségét mítoszaitól már nem foszthatjuk meg, alakja, pályája, minden megnyilatkozása túlmutat önmagán. így lehet Ady Endre a magyar kultúra XX. századi önmagára találásának méltó szimbóluma is. D. Zs.