Joó Tibor: A szellemtörténet és a magyar nemzeteszme. Szerkesztette Filep Tamás Gusztáv (Budapest, 2019)

2. fejezet. Szellemi alapok, pályakezdet, kapcsolathálók

Miklós Társaság később említendő, negyedévenként kiadott röpiratsorozatának második számába adott kéziratot, méghoz­zá verset, amelynek ráadásul - szemben az Iniciálék és emblé­mák darabjaival - nyilvánvaló, pontosabban közvetlenebb a társadalmi referencialitása. József Attilának igaza lehetett - Joó Tibor versét nem is említette a külön e számról eredetileg az Előőrsbe írt cikkében,73 igaz, egyik kifogása az volt, hogy a számban szabadversek szerepelnek. Az Iniciálék és emblémák - talán a Juhász Gyula ifjú tehetségeket pártoló jóindulatából következtethető túlzott igényeket, elvárásokat tompítandó ér­demes ideírni - harminc verset tartalmaz, amelyeknek több mint kétharmada, 22 szonett. A kötött forma, éppúgy, mint a formakincs, motívumháló vagy szimbólumrendszer talán a tudatosan vállalt szerepjátékra, szerepköltészetre utal; az első ciklusok önfelmutatását nyilvánvalóan a forma fegyelme féke­zi, azaz a lírai alany ezekben is némiképpen elrejti magát. Joó e kötetbe sorolt versei a mi olvasatunkban (a szimbólumok elle­nére) csak nehezen kapcsolhatók Ady Endre költészetéhez. Bár Juhász Ady-hatást vett észre a versszövegekben, a három ciklus legérdekesebbike - az Ami csak neki szól, A lélek és az álom vizei mentén és a Farsang közül az utolsó - az olasz, talán velencei karneválvilágot építi életszimbólummá. Néhány verscím (Car­­neval, A fekete domino, Pierrot dalol) talán különösebb magya­rázat nélkül is bizonyítja ezt, maga a vers pedig nyilván minden kétséget eloszlathat vele kapcsolatban: Hamvazószerda 73 „A kötetbe verseket írtak Petur László, Szalatnai Rezső, Simon Andor, Fodor Jó­zsef, Joó Tibor és Győry Dezső. A költeményekről jobb, ha nem beszélünk­­ Fodor és Illyés verseit, meg az egyik Simont leszámítva, tehetetlenek, bortalan tömlők." József Attila 1977: Új Magyar Föld és­­ néptelen szavak. A Bartha Miklós Társaság röpiratához. In Szabolcsi Miklós (szerk.) 1977: József Attila: Tanulmányok, cikkek, levelek. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. 59. Az írás eredetileg az Előőrs című orgánumban jelent meg. 48

Next