Menczer Gusztáv: A Gulág rabtelepei. A bolsevizmus népirtásának színtere (Budapest, 2016)
Túlélő életem
Az eddig leírtak közül az egyetlen, ami nem érdekelt és nem érintett meg, a politika volt. Apám baráti kapcsolatban állt Gaál Gasztonnal, Friedrich Istvánnal és néhány kisgazdapárti barátjával. Sőt Zeőke Antal gyomai képviselő barátjának kortese is volt. Ha jól emlékszem, kétszer el is vitt magával. Na, ez épp elég volt ahhoz, hogy mindent megutáljak, ami politika. Nem érdekelt, ki milyen vallású, nemzetiségű vagy származású. Nem emlékszem, hogy ezekben az években bármilyen különbséget tettem 16 : volna bőrszín vagy vallás alapján. A mérce más volt. Például spicli-e, súg-e, odaadja-e leírni a házi feladatot, sportol-e. Még az is fontos volt, hogy milyen zene iránt érdeklődik, és hogyan táncol. Az ember lelke, és nem a külsője kötött vagy taszított. A nyaralónkhoz közel volt a cigánysor. Itt volt Stein bácsi szatócsüzlete is. Oda jártunk vásárolni. A cigány gyerekekkel másztuk meg a jegenyefákat. Budán, ahol laktunk, először a Seifert kávéházban, majd a közeli eszpresszóban dolgozott egy néger pincér. Idős és ősz volt, nagyon tiszteltem, soha nem merült fel, hogy más a bőrszíne. Néhány kérdés azonban mindenkivel összekötött így: Trianon , Bűntény!, Nem, Nem, Soha!, Hazádnak rendületlenül...! És ebben mindenki megegyezett. Ha kérdezi valaki, hogy miért, mert a valláserkölcs, Jézus és a hazafiság erre tanított. Helytelen és illetlen lett volna a másik embert nem tisztelni. Ez akkoriban felénk ilyen egyszerű volt. Az egyetem Érettségi után beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Győzött a biológia, kémia és a fizika mélyebb ismerete. (Hála jó tanáraimnak!) Mégis inkább az döntött, hogy mely szakmában tudok a legtöbbet a legtöbbeknek segíteni. Eszembe jutott, hogy mikor farkaskölyök lettem, milyen nevet is kaptam: Jó szív! Talán nemhiába! Életem alig változott. A sport és a tanulmányaim mellett a társasági élet, rövid szerelmek, a zene, színház és a tánc, no meg a barátok foglalták le időmet. Európában, a világban folyó eseményeket valószínűleg felületesen követtem, de ezek kiestek érdeklődési körömből. Ekkor apám már külföldről tudósított, így nem volt informátorom. A Magyar Atlétikai Club (MAC), az atlétika sokáig mint burok védett. Abbamaradt a cserkészet, misére rendszeresen jártam ugyan, de már nem ministráltam naponta. A két bécsi döntést mint az igazság győzelmét Trianon felett tudomásul vettem. Hitlerről tudtam, hogy ki, de Heidelberg a világhírű egyetemével sokkal jobban érdekelt. Az állandóan masírozó németeket őrültnek tartottam. 1939. szeptember után az utálat fokozódott, mert megszűntek az európai versenyek, és valahogy mintha valami eltörött volna körülöttünk. Kitört a II. világháború Voltak bizonyos furcsa, de engem nem érintő jelek. Környezetemből egyre több férfit hívtak be katonának. (Mivel tanulmányaim idejére halasztást, mentesítést kaptam, még messzebbre került a katonaság és ami vele összefüggött.) Amikor 1941-ben számunkra is elkezdődött a háború, megdöbbentem, de mivel itthon minden viszonylag konszolidáltan folyt, mély nyomot nem hagyott bennem. Idős atyai barátaim figyelmeztettek a veszélyre, de akkor úgy véltem, hogy ezt is túléljük, mint az elsőt. Mellesleg a katonai egyenruha sohasem vonzott. Viszont a rendőröket, tűzoltókat és csendőröket igen tiszteltem. Tőlük soha nem féltem, rájuk mindig úgy tekintettem, hogy ők minket védenek és szolgálnak. Emlékszem, még kisdiák voltam, amikor egy rokon meghívott nyaralni Nyíregyháza vidékére, egy báró „birtokára”, ahol ő a szeszgyárat vezette. A birtokon sok dohányt termesztettek, így a szesz meg a dohány miatt szinte állandóan ott tartózkodott egy finánc. Már leszedték a dohányt, és különleges, zárt pajtákban szárították. Egy nap nagy ribillió támadt, ég az egyik szárító! Futottunk oda, a nagy eseményhez. Az első, aki a tüzet oltani kezdte, majd ebben élenjárt: a finánc volt! Az élet folyt tovább. Megjelentek az élelmiszerjegyek, de a piacon minden volt. Éjjelre be kellett sötétíteni az ablakot. A sógoromat és sok