Smid Róbert: Az ökokritika dilemmái. Kortárs ökológiák az irodalom és a technológia diszkurzív metszéspontjaiban (Budapest, 2023)
II. Az ökologikus lírai megszólalásmód a modernség korszakküszöbein
bűneimnek”), ez nem elsősorban a csupasz tekintet kutatásának a csődjét jelzi, mint inkább a versbeszéd azon kényszerítő ereje mutatkozik meg benne, amely az érzékelés és a testrészek leválasztásával, ezzel egyszersmind a szomatikus organikusság felfüggesztésével és a rész/egész összetartozás tropologikus leépítésével a kint és a bent egyértelmű relációit berekesztve lehetetlenítette el a „szenvedés belül” és a „magyarázat kívül” szerkezetét. Ugyanakkor az „én” feltűnése a versben, azazhogy annak hiánya itt a megnevezés múlt idejű, de a hiány jelen idejű, és ahogy arra Lőrincz Csongor rámutatott, ez már a ’20-as évek verseinek is jellemző temporális relációja is nemcsak metafikciós alakzat, hanem a száj megjelenése is ahhoz köthető. A versben az én ugyanis többféleképpen van pozícionálva: grammatikaiként a toldalékokban, a prosopopoeia produktumaként a megszólalásban és poétikai alkotórészként is a rímhívásban. Az „utolsó morzsáit rágom” kijelentés az én-hez a darabokra széthullást ugyanúgy hozzárendeli szemantikailag, mint azt, hogy az a szövegben felőrlődik mint egyes szám első személyű ragozás („rágom”) sőt a „költemény” szóban hipogrammaként mint nyelvi jel és mint a szó egy elrágott darabja van jelen az „én”. Az olvasói figyelemnek az én-nel a grammatikára ráirányítása átértelmezi a „jog szerint az enyém” kijelentést a versben, ugyanis a nyelv szabályai szerint, ami „jog szerint az enyém”, az a „senkim” (esetleg a „szemem”, a „semmim”, a „valóm” és a „bűneim” lenne). Az én morzsái mint a szerves egészről levált darabok pedig a toldalékolásban vannak ott, amelyek újra s újra tulajdonrészként azonosítják a hiányt („senkim”, „semmim”). Ez a sajáttá tett hiány helyeződik át akkor, amikor a verszárlatban részévé válik a földnek a test, ezzel nem egy másik rendben megélve a teljességet (mint például Szabó Lőrincnél az Egy kripta lakójához-ban1 12), hanem a termőföld produktív részét képezve ezáltal egy másfajta birtokviszonyrendszerbe való átlépést prognosztizál 11 Vö. uő. 2007, 120. 12 Lásd ehhez a kötet előző tanulmányát. A zárlatban szereplő „míg”-hez mint a kétféle egyidejűség egyidejűségének kifejezéséhez József Attilánál vö. Szabó 2020, 280-283. 351