Szenti Tibor: Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Hódmezővásárhelyről (Budapest, 2008)

I. rész. Történelmi emlékezet - Paraszti helytörténet

Ott a Lóger, ott lakhatsz, Ha nem Lakhatsz, ballaghatsz! Ezt a mai házat, ahol most beszélgetünk, 1855-57-ben az öregapám építtette, és az apám öröksége lett. Akkor még 45. számú ház volt, most 53. De az előtte lévő ház is az öregapámé volt. A Szűcsök mind itt, a környékben telepedtek le, a Lenkey, Damjanich, Holló és a mai nevén a Marx [korábban és 2006-ban is Pálffy­] utcák által határolt városrészben. A házam helyén volt öregapám szárazmalma, amit hat ember lábbal tapo­sott, hajtott. Ez igen nehéz munka volt, kifáradtak, lihegtek a hajtásától, ezért szuszogómalomnak meg taposómalomnak nevezték.­ A malom leégett. Akkor építették a házat meg a Kenyere-parton a tanyát, 2124. szám alatt, a malom megmaradt fájából. A tanya az apámé lett. Én is ott születtem. A malommal szemben - a volt Kokron-palota helyén [jelenleg a tüdőgondozó intézet van benne] - állt a Szabó-ház, és a hajók is itt kötöttek ki. Gyüttek az őr­leményért, majd a Fácán - Újvilág - Búvár10 utcán, Kistó-éren hajóztak tovább. Erdélybe vitték a jó búzalisztet. A malom mellett épült a Vörös Ökör korcsma,11 körülötte a baromállás itató­­kúttal és a vásártér terült el. Ez volt a város széle. Öregapám háza az utolsó lakóház volt erre. A kocsmával szemben állt a fatelep. Ide a vízi úton, elsősorban Erdélyből gyütt a szálfa, de a Csúcs-tó felől is érkezett. A Fácán, Lenkey, Galamb, Szivárvány és a Beöthy utca helyin tó volt, amit a Lenkey utca helyin­ér kötött össze a vízi úttal. A házak a tó és ér partján épültek egyenetlen utcákká. Ilyen még ma is a Lenkey utca, amelynek a Szántó Kovács János utca felőli sarkán állt a fahíd. Tarján, Oldalkosár felé itt keltek át a liszttel megrakodott kocsik. Ködös, sötét, téli éjszakákon a gazdák gyakran a híd mellé hajtottak, és öregapám segítőtt nekik az útra visszajutni.­ ­ Valószínűsítjük, hogy az utcát Kossuth-párti eleink nem a labanc, osztrák párti főnemesi család­ról nevezték el, hanem Pálffy Jánosról (Tarcsafalva, 1804-1857). Már a reformkorban politikusként jelentkezett, 1848-49-ben Kossuth oldalán harcolt, illetve az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár, a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja. Haynau halálra ítélte, de megkegyelmeztek neki. Tüdőbajt kapott, és visszatért Erdélybe, ahol meghalt. Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy IX. Vilmos törvénytelen fia. Kasselben, Németországban született 1786-ban, és Bécsben halt meg 1853-ban. A történészek így jellemzik: „Egy eszme rögeszmés megszállottja, az ellenforradalmi terror főalakja volt.” 9 Kiss L. 1958.120-128. 10 Mai nevükön: József Attila, Táncsics Mihály, Búvár utca. 11 Ma a Bandula kisvendéglő van a helyén a Pálffy utcában. 203

Next