A Szent István Akadémia 1916. évi január hó 18-án tartott elnök- és főtitkárválasztó együttes ülésén elhangzott beszédek (Budapest, 1916)
u soknak és a magyar keresztény kultúra képviselőinek érintkezésbe kell lépnünk a szellemi kultúra terén nyugati és keleti szomszédainkkal és a további fejlődés folyamatán a távolabbi keresztény kultúrnépekkel, a katholikus irodalmi egyesületekkel, mert annyi bizonyos, hogy nekünk magyaroknak és katholikusoknak nem szabad megmaradni bármily fényes elszigetelés állapotában. Nekünk meg kell találnunk a kulturális téren a kapcsolatot a katholikus tudományosság külföldi szervezeteivel, hogy a külföld meggyőződjék arról, hogy mi is élünk s hogy e téren is van bennünk erő. S hogy a szellemi érintkezés és kölcsönös megerősödés e munkájában mi katholikusok kellő súllyal és tekintéllyel léphessünk fel, azért volt kívánatos és szükséges, hogy akadémiává fejlődjünk. E tény nagy feladatokat tűz ki elénk, melyekre gyengeségem érzetében csak csüggedve gondolok, de Isten segítségének és az önök támogatásának reménye erőt önt belém, hogy bízva nézzek a jövő elé. Dr. Reiner János főtitkár köszönő beszéde: Engedje meg a T. Akadémia, hogy az elnök úr . Méltóságának szavai után a magam részéről is a legmelegebb hálás köszönetét fejezzem ki megválasztásomért, amelyet azzal a kötelességérzettel fogadok el, amely nélkül nem lehet, nem szabad ma, e pillanatokban ily feladatot elfogadni. Ezekben a sorsdöntő pillanatokban, amelyekben — hercegprímásunk Eminenciájának örök hálára kötelező szavai szerint — a Szent István Akadémia létesítését a Gondviselés művének kell tartani. Ez az érzés is vezetett, mikor világháborúnk legnehezebb napjaiban kezdettünk foglalkozni a Szent István Akadémia létesítésének kérdésével, vezetett az erős hit és az a tudat, hogy a hadi és diplomáciai küzdelem várható eredményei, a belső állami, nemzeti, gazdasági megerősödés és fejlődés hatalmas feladatai mellett a