A Szent István Akadémia 1916. évi január hó 18-án tartott elnök- és főtitkárválasztó együttes ülésén elhangzott beszédek (Budapest, 1916)

u­ soknak és a magyar keresztény kultúra képviselőinek érintkezésbe kell lépnünk a szellemi kultúra terén nyu­gati és keleti szomszédainkkal és a további fejlődés fo­lyamatán a távolabbi keresztény kultúrnépekkel, a katho­­likus irodalmi egyesületekkel, mert annyi bizonyos, hogy nekünk magyaroknak és katholikusoknak nem szabad megmaradni bármily fényes elszigetelés állapotában. Ne­künk meg kell találnunk a kulturális téren a kapcsolatot a katholikus tudományosság külföldi szervezeteivel, hogy a külföld meggyőződjék arról, hogy mi is élünk s hogy e téren is van bennünk erő. S hogy a szellemi érint­kezés és kölcsönös megerősödés e munkájában mi katho­­likusok kellő súllyal és tekintéllyel léphessünk fel, azért volt kívánatos és szükséges, hogy akadémiává fejlődjünk. E tény nagy feladatokat tűz ki elénk, melyekre gyen­geségem érzetében csak csüggedve gondolok, de Isten segítségének és az önök támogatásának reménye erőt önt belém, hogy bízva nézzek a jövő elé. Dr. Reiner János főtitkár köszönő beszéde: Engedje meg a T. Akadémia, hogy az elnök úr . Méltóságának szavai után a magam részéről is a legme­legebb hálás köszönetét fejezzem ki megválasztásomért, amelyet azzal a kötelességérzettel fogadok el, amely nél­kül nem lehet, nem szabad ma, e pillanatokban ily fel­adatot elfogadni. Ezekben a sorsdöntő pillanatokban, amelyekben — hercegprímásunk­­ Eminenciájának örök hálára köte­lező szavai szerint — a Szent István Akadémia létesí­tését a Gondviselés művének kell tartani. Ez az érzés is vezetett, mikor világháborúnk leg­nehezebb napjaiban kezdettünk foglalkozni a Szent István Akadémia létesítésének kérdésével, vezetett az erős hit és az a tudat, hogy a hadi és diplomáciai küzdelem vár­ható eredményei­, a belső állami, nemzeti, gazdasági megerősödés és fejlődés hatalmas feladatai mellett a

Next