A Szent István Akadémia ügyrendje (Budapest, 1916)

4 A Szent István-Akadémia tisztikara. Igazgató tanács. 8. §. A Szent István-Akadémia vagyoni ügyei felett az igazgató-tanács intézkedik. Az igazgató­ tanács tagjai a következők : A Szent István-Társulat mindenkori elnöke, alelnöke, igazgatója és ügyésze s a Szent István-Társulat igazgató-választ­mányának két tagja (kik nem tagjai a Szent István- Akadémiának) s kiket a Társulat rendes közgyűlése évente választ ; továbbá a Szent István-Akadémia elnöke, főtitkára s az együttes ülés által kiküldött két tagja. Ez igazgató-tanács hatáskörét a Szent István­ Társulat alapszabályainak 65—69. §§. határozzák meg. Elnök és főtitkár. 9. §. A Szent István-Akadémia titkos szavazással hat év tartamára választja meg elnökét. Megbízása lejártá­ból újból választható. 10. §. A Szent István-Akadémia elnökének feladata : a) összehívja az Akadémia együttes üléseit és azokon elnököl ; b) előkészíti az együttes ülés tárgyait és végrehajtja az együttes ülés határozatait, amennyiben ez a jelen ügyrend vagy együttes ülési határozat értelmében reá van bízva ; c) irányítja az Akadémia működését s gyakorolja annak szellemi vezetését.

Next